11. VERS
śrī-bhagavān uvāca
aśocyān anvaśocas tvaṁ
prajñā-vādāṁś ca bhāṣase
gatāsūn agatāsūṁś ca
nānuśocanti paṇḍitāḥ
śrī-bhagavān uvāca – az Istenség Legfelsőbb Személyisége mondta; aśocyān – nem érdemes bánkódni érte; anvaśocaḥ – bánkódsz; tvam – te; prajñā-vādān – művelt beszéd; ca – és; bhāṣase – beszélve; gata – elveszett; asūn – élet; agata – nem veszett el; asūn – élet; ca – és; na – soha; anuśocanti – siránkoznak; paṇḍitāḥ – a tanult emberek.
Az Istenség Legfelsőbb Személyisége így szólt: Művelt beszéded mellett olyasmit gyászolsz, amiért nem érdemes bánkódni. A bölcsek nem keseregnek sem az élő, sem a halott felett.
MAGYARÁZAT: Az Úr máris felvette a tanító szerepét, s megszidta tanítványát, amikor közvetve ostobának nevezte: „Művelt emberként szólsz, de azt mégsem tudod, hogy a tanult ember, aki tudja, mi a test, és tudja, mi a lélek, nem panaszkodik a test egyik állapota miatt sem, legyen az élő vagy halott.” Ahogyan az a későbbi fejezetek magyarázataiból világossá válik, a tudás annyit jelent, mint ismerni az anyagot és a lelket, valamint mindkettő irányítóját. Arjuna azzal érvelt, hogy a vallásos elvek fontosabbak, mint a politika és a szociológia, de azt nem tudta, hogy az anyagról, a lélekről és a Legfelsőbbről szóló tudás még a vallásos külsőségeknél is fontosabb. Nem rendelkezett ezzel az ismerettel, ezért nem lett volna szabad bölcs embernek mutatnia magát. Nem volt az, s ezért olyasvalami miatt panaszkodott, ami miatt egyáltalán nem érdemes szomorkodni. A test megszületik, és sorsa az, hogy ma vagy holnap elpusztuljon, ezért nem olyan fontos, mint a lélek. Aki ennek tudatában van, az valóban művelt, és számára semmi nem jelent okot a panaszkodásra, bármilyen helyzetben is legyen az anyagi test.