20. VERS
karmaṇaiva hi saṁsiddhim
āsthitā janakādayaḥ
loka-saṅgraham evāpi
sampaśyan kartum arhasi
karmaṇā – munkával; eva – még; hi – bizony; saṁsiddhim – tökéletességben; āsthitāḥ – elhelyezkednek; janaka-ādayaḥ – Janaka és más királyok; loka-saṅgraham – a köznépet; eva api – szintén; sampaśyan – figyelembe véve; kartum – cselekedned; arhasi – kell.
Előírt kötelességeik teljesítésével még a királyok – például Janaka – is elérték a tökéletességet. Végre kell hát hajtanod feladatodat, hogy az embereket a jóra tanítsd.
MAGYARÁZAT: Janaka és a hozzá hasonló királyok mind önmegvalósított lelkek voltak, s emiatt számukra nem volt kötelező a Védákban előírt kötelességek végrehajtása. Mégis eleget tettek minden előírt feladatnak, hogy saját példájukkal tanítsák a hétköznapi embert. Janaka Sītā apja és az Úr Śrī Rāma apósa volt. Az Úr hűséges bhaktája lévén transzcendentális szinten állt, ám mint Mithilānak (az indiai Bihar állam egyik tartományának) a királya, tanítania kellett alattvalóit az előírt kötelesség végrehajtására. Az Úr Kṛṣṇának és Arjunának, az Úr örök barátjának nem kellett volna harcolniuk a kurukṣetrai csatában, mégis harcoltak, hogy megtanítsák az embereknek: az erőszakra szintén szükség van ott, ahol a józan érvek már nem segítenek. A kurukṣetrai csata előtt számtalan kísérlet történt, hogy elejét vegyék a háborúnak. Még az Istenség Legfelsőbb Személyisége is közbenjárt a békéért, ám a másik tábor mindenáron háborút akart. Ilyen igaz ügy érdekében tehát szükség van a harcra. Noha a Kṛṣṇa-tudatú embert talán egyáltalán nem érdekli ez a világ, mégis dolgozik, hogy másokat helyes cselekedetekre és helyes életmódra tanítson. Akik jártasak a Kṛṣṇa-tudatban, képesek úgy cselekedni, hogy mások kövessék őket. Erről szól a következő vers.