28. VERS
tattva-vit tu mahā-bāho
guṇa-karma-vibhāgayoḥ
guṇā guṇeṣu vartanta
iti matvā na sajjate
tattva-vit – az Abszolút Igazság ismerője; tu – azonban; mahā-bāho – ó, erős karú; guṇa-karma – az anyagi hatás alatt végzett munka; vibhāgayoḥ – különbségeinek; guṇāḥ – az érzékek; guṇeṣu – érzékkielégítéssel; vartante – vannak elfoglalva; iti – így; matvā – gondolkodva; na – sohasem; sajjate – ragaszkodni kezd.
Ó, erős karú! Az Abszolút Igazság ismerője nem merül el az érzékek és azok kielégítése tetteiben, mert jól látja az odaadással és a gyümölcseiért végzett munka közötti különbséget.
MAGYARÁZAT: Az Abszolút Igazság ismerője tisztában van azzal, milyen kellemetlen a helyzete az anyagi világban. Tudja, hogy szerves része az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, Kṛṣṇának, s hogy helye nem az anyagi teremtésben van. Ismeri valódi önazonosságát az örökkévaló gyönyör és tudás jellemezte Legfelsőbb szerves részeként, s megérti, hogy valamiképpen az anyagi életfelfogás csapdájába esett. Létének tiszta állapotában cselekedeteit össze kell hangolnia az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa odaadó szolgálatával, ezért a Kṛṣṇa-tudatú tettekhez lát, s természetszerűleg eltávolodik az anyagi érzékek tevékenységétől, amely a körülményektől függ és ideiglenes. Tudja, hogy anyagi létének körülményei az Úr legfelsőbb irányítása alatt állnak, így aztán nem zavarják meg a különféle anyagi visszahatások, amelyeket az Úr kegyének tekint. A Śrīmad-Bhāgavatam szerint az Abszolút Igazság három arculatát (a Brahmant, a Paramātmāt és az Istenség Legfelsőbb Személyiségét) ismerő embert tattva-vitnek nevezik, mert a Legfelsőbbhez fűződő saját valódi helyzetét is ismeri.