37. VERS
yathaidhāṁsi samiddho ’gnir
bhasma-sāt kurute ’rjuna
jñānāgniḥ sarva-karmāṇi
bhasma-sāt kurute tathā
yathā – mint ahogyan; edhāṁsi – a tűzifát; samiddhaḥ – lángoló; agniḥ – tűz; bhasma-sāt – hamuvá; kurute – változtatja; arjuna – ó, Arjuna; jñāna-agniḥ – a tudás tüze; sarva-karmāṇi – az anyagi cselekedetek minden visszahatását; bhasma-sāt – hamuvá; kurute – változtatja; tathā – hasonlóan.
Ó, Arjuna! Amint a lobogó lángok között hamuvá ég a fa, úgy hamvasztja el a tudás tüze az anyagi cselekedetek minden visszahatását.
MAGYARÁZAT: Az önvalóról és a Felsőbb Önvalóról, valamint a kettőjük kapcsolatáról szóló tökéletes tudást e vers a tűzhöz hasonlítja. A tűz nemcsak az istentelen tettek valamennyi visszahatását égeti hamuvá, de a jókét is. A visszahatásnak több fokozata van: kialakuló, érlelődő, már megkapott és előzetes. Az élőlény eredeti helyzetéről szóló tudás azonban valamennyit elhamvasztja. Ha valaki teljes tudással rendelkezik, akkor minden visszahatás, a priori és a posteriori egyaránt elhamvad. A Védák (Bṛhad-āraṇyaka-upaniṣad 4.4.22) kijelentik: ubhe uhaivaiṣa ete taraty amṛtaḥ sādhv-asādhūnī. „Az ember a jó és a rossz tett visszahatásaitól egyformán megszabadul.”