3. VERS

MAGYARÁZAT: Aki nem rendelkezik hittel, nem képes végigjárni az odaadó szolgálat útját – ez a mondanivalója ennek a versnek. A hit a bhakták társaságában ébred fel. A szerencsétlen emberek még azután sem hisznek Istenben, hogy a legkiválóbb személyiségektől hallották a védikus irodalom bizonyítékait. Határozatlanok, s nem tudnak szilárdan megállapodni az Úr odaadó szolgálatában. A hit tehát a legfontosabb tényező, ami szükséges ahhoz, hogy fejlődhessünk a Kṛṣṇa-tudatban. A Caitanya-caritāmṛta szerint a hit az a teljes meggyőződés, hogy csupán a Legfelsőbb Úr, Śrī Kṛṣṇa szolgálatával teljes tökéletességet lehet elérni. Ezt hívják igazi hitnek. A Śrīmad-Bhāgavatam (4.31.14) így ír:

„A fa gyökerét öntözve az ágak és a levelek is elégedetté válnak, s ha az étel a gyomorba jut, kielégül a test minden érzéke. Éppen így a Legfelsőbb Úr transzcendentális szolgálatával is minden félistent és élőlényt elégedetté teszünk.” A Bhagavad-gītā elolvasása után azonnal megérthetjük annak végkövetkeztetését: fel kell hagynunk minden más tevékenységgel, s el kell kezdenünk a Legfelsőbb Úr, Kṛṣṇa, az Istenség Személyisége szolgálatát. Ha valakinek meggyőződésévé vált ez az életfilozófia, annak igazi hite van.

A Kṛṣṇa-tudat e hit kifejlesztésének módszere. A Kṛṣṇa-tudatú emberek három csoportba sorolhatók. A harmadik csoportba azok tartoznak, akiknek nincs hitük. Ha felszínesen gyakorolják is az odaadó szolgálatot, nem tudnak a legtökéletesebb szintre eljutni. Egy bizonyos idő után minden valószínűség szerint elbuknak. Hozzákezdenek az odaadó szolgálathoz, de mivel nincsen teljes meggyőződésük és hitük, nagyon nehezen tudják folytatni a Kṛṣṇa-tudat gyakorlását. Missziós tevékenységünk során sokszor tapasztaltuk, hogy vannak, akik valamilyen rejtett szándékkal csatlakoznak a Kṛṣṇa-tudathoz, s gyakorlásába kezdenek, amint azonban anyagi helyzetük javul, abbahagyják, s visszatérnek régi szokásaikhoz. A Kṛṣṇa-tudatban csakis a hit által lehet fejlődni. Ami a hit kialakulását illeti, aki jól ismeri az odaadó szolgálatról szóló írásokat, és szilárd hite van, azt a legkiválóbb Kṛṣṇa-tudatú embernek tekintik. A második osztályba azok tartoznak, akik nem nagyon értik még az odaadás szentírásait, de természetes, rendületlen hitük van abban, hogy a kṛṣṇa-bhakti, azaz Kṛṣṇa szolgálata a legjobb folyamat, ezért nagy hittel végzik. Magasabb szinten állnak, mint a harmadik csoportbeliek, akik nem ismerik tökéletesen az írások tudományát, s nincs erős hitük, ám akik a bhakták társaságában, egyszerűségük folytán mégis gyakorolni próbálják a módszert. A Kṛṣṇa-tudatúak harmadik csoportjába tartozók elbukhatnak, ám aki elérte a második szintet, az nem esik vissza, az elsőrangú bhakta számára pedig a bukás egyszerűen nem létezik. Ő minden kétséget kizáróan fejlődni fog, és végül eléri a kívánt eredményt. A harmadik csoportba tartozó bhakták, még ha meggyőződésük is, hogy Kṛṣṇa odaadó szolgálata jó, az írások – például a Śrīmad-Bhāgavatam és a Bhagavad-gītā – tanulmányozásával nem tettek szert elegendő tudásra Kṛṣṇáról. Olykor a karma-yoga és a jñāna-yoga felé tekintgetnek, néha pedig teljesen összezavarodnak, de amint kigyógyulnak a karma-yoga és a jñāna-yoga fertőzéséből, ők is másod- vagy első rangú bhaktákká válnak a Kṛṣṇa-tudatban. A Kṛṣṇába vetett hit – melyről a Śrīmad-Bhāgavatam ír – három kategóriába sorolható. A Śrīmad-Bhāgavatam tizenegyedik énekében a Kṛṣṇához fűződő első, másod- és harmadosztályú vonzódásról is olvashatunk. Akiknek még azután sincs hitük, hogy Kṛṣṇáról és az odaadó szolgálat nagyszerűségéről hallottak, s akik az egészet csupán eltúlzott dicshimnusznak tekintik, azok annak ellenére, hogy többé-kevésbé odaadó szolgálatot végeznek, nagyon nehéznek találják ezt az utat. Számukra nagyon kevés remény van arra, hogy elérik a tökéletességet. A hit tehát nagyon fontos az odaadó szolgálat végzéséhez.