9. VERS
mac-cittā mad-gata-prāṇā
bodhayantaḥ parasparam
kathayantaś ca māṁ nityaṁ
tuṣyanti ca ramanti ca
mat-cittāḥ – akik elméjüket teljesen Rám irányították; mat-gata-prāṇāḥ – életüket Nekem szentelve; bodhayantaḥ – prédikálva; parasparam – maguk között; kathayantaḥ – beszélgetve; ca – és; mām – Rólam; nityam – mindig; tuṣyanti – elégedetté válnak; ca – és; ramanti – transzcendentális örömöt élveznek; ca – és.
Tiszta híveim gondolatai Bennem lakoznak, életüket teljesen az Én szolgálatomnak szentelték. Nagy örömet és elégedettséget éreznek ők, amikor felvilágosítják egymást, és Rólam beszélgetnek.
MAGYARÁZAT: A tiszta bhakták, akiknek jellemzőiről ez a vers ír, teljesen elmerülnek az Úr transzcendentális szerető szolgálatában. Gondolataikat sohasem lehet eltéríteni Kṛṣṇa lótuszlábáról, és csakis transzcendentális témákról beszélgetnek. Ez a vers kifejezetten a tiszta bhakták ismertetőjeleiről beszél. A Legfelsőbb Úr bhaktái a nap huszonnégy órájában örökké a Legfelsőbb Úr tulajdonságait és tetteit magasztalják. Szívük és lelkük állandóan Kṛṣṇába merül, és örömüket abban lelik, hogy a többi bhaktával Róla beszélgetnek.
Az odaadó szolgálat kezdő fokán a bhakták magából a szolgálatból merítenek transzcendentális örömet, fejlettebb szinten pedig az Isten iránti szeretetben állapodnak meg. Ezt a transzcendentális állapotot elérve tapasztalhatják meg azt a legmagasabb rendű tökéletességet, amit az Úr saját hajlékán nyilvánít ki. Az Úr Caitanya a transzcendentális odaadó szolgálatot egy maghoz hasonlítja, melyet az élőlény szívében ültetnek el. A megszámlálhatatlanul sok élőlény bolygóról bolygóra vándorol az univerzumban, de közülük csak néhány szerencsés találkozik egy tiszta bhaktával, lehetőséget kapva az odaadó szolgálat megértésére. Ez az odaadó szolgálat olyan, mint egy mag. Ha elültetjük a szívünkben, és hallgatjuk, énekeljük a Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa, Kṛṣṇa Kṛṣṇa, Hare Hare, Hare Rāma, Hare Rāma, Rāma Rāma, Hare Hare mantrát, akkor a mag később gyümölcsöt hoz, ahogyan egy fa magjából is gyümölcs lesz, ha rendszeresen öntözzük. Az odaadó szolgálat lelki palántája egyre növekszik, majd áttöri az anyagi univerzum burkát, és behatol a brahmajyoti ragyogásába, a lelki égbe. Ott tovább nő, míg el nem éri a legfelsőbb lelki bolygót, Goloka-Vṛndāvanát, Kṛṣṇa legfelsőbb bolygóját. Végül az Úr Kṛṣṇa lótuszlábánál keres menedéket, s ott megállapodik. Ahogyan egy növény gyümölcsöt és virágot hoz, úgy az odaadó szolgálat növénye is gyümölcsöket terem, s öntözése a hallás és éneklés formájában folytatódik. A Caitanya-caritāmṛta (Madhya-līlā, 19. fejezet) részletes leírást közöl az odaadó szolgálat növényéről. Elmagyarázza, hogy amikor az egész növény védelmet keres a Legfelsőbb Úr lótuszlábánál, az embert teljesen eltölti az Isten iránti szeretet, s egy pillanatig sem tud tovább élni úgy, hogy ne lenne kapcsolatban a Legfelsőbb Úrral, ahogyan a hal sem képes víz nélkül élni. Ebben az állapotban a bhakta a Legfelsőbb Úrral való kapcsolat hatására szert tesz minden transzcendentális tulajdonságra.
A Śrīmad-Bhāgavatam szintén olyan elbeszélésekkel van teli, melyek a Legfelsőbb Úr és bhaktái közötti kapcsolatról szólnak, éppen ezért nagy kincs a bhakták számára, ahogyan azt maga a Bhāgavatam is leírja (12.13.18). Śrīmad-bhāgavataṁ purāṇam amalaṁ yad vaiṣṇavānāṁ priyam. Ez a mű egyáltalán nem beszél a materialista tettekről, az anyagi gyarapodásról, az érzékkielégítésről vagy a felszabadulásról. A Śrīmad-Bhāgavatam az egyetlen olyan szentírás, amely teljes leírást ad a Legfelsőbb Úr és bhaktái transzcendentális természetéről. A lelki megvilágosodást elért, Kṛṣṇa-tudatú emberek tehát mindig örömüket lelik az ilyen transzcendentális irodalom tanulmányozásában, ahogyan egy fiatal fiúnak és lánynak is örömet okoz a másik társasága.