23. VERS
upadraṣṭānumantā ca
bhartā bhoktā maheśvaraḥ
paramātmeti cāpy ukto
dehe ’smin puruṣaḥ paraḥ
upadraṣṭā – felülvigyázó; anumantā – engedélyező; ca – és; bhartā – mester; bhoktā – legfelsőbb élvező; mahā-īśvaraḥ – a Legfelsőbb Úr; parama-ātmā – a Felsőlélek; iti – szintén; ca – és; api – valóban; uktaḥ – mondják; dehe – a testben; asmin – ebben; puruṣaḥ – az élvező; paraḥ – transzcendentális.
Ebben a testben van egy másik, egy transzcendentális élvező is – az Úr, a legfelsőbb birtokos, aki felülvigyázóként és engedélyezőként létezik, s akit Felsőléleknek neveznek.
MAGYARÁZAT: Ez a vers kijelenti, hogy a Felsőlélek, aki mindig az egyéni lélekkel van, nem közönséges élőlény, hanem a Legfelsőbb Úr képviselője. A monista filozófusok felfogása szerint csupán egy ismerője van a testnek, ezért nem tesznek különbséget a Felsőlélek és az egyéni lélek között. E téves nézet eloszlatása érdekében mondja itt az Úr, hogy minden testben a Paramātmā képviseli Őt. Ő különbözik az egyéni lélektől, és para, azaz transzcendentális. Az egyéni lélek egy sajátos mező cselekedeteinek élvezője, de a Felsőlélek nem mint parányi élvező van jelen, s a test cselekedeteiben sem vesz részt: Ő tanú, felülvigyázó, engedélyező és a legfelsőbb élvező a testben. Paramātmānak, s nem ātmānak nevezik, és transzcendentális. Ebből a versből világosan kitűnik, hogy az ātmā és a Paramātmā különbözik egymástól. A Felsőlélek, Paramātmā karja és lába például mindenhová elér, az egyéni léleké azonban nem. Mivel Paramātmā a Legfelsőbb Úr, mindig jelen van az élőlényben, hogy szentesítse az egyéni lélek anyagi élvezetre törő vágyait. A Legfelsőbb Lélek beleegyezése nélkül az élőlény semmire sem képes. Ő bhukta, eltartott, a Paramātmā pedig a bhoktā, az eltartó. Megszámlálhatatlanul sok élőlény létezik, s az Úr mint barát jelen van mindegyikükben.
Tény, hogy minden egyéni élőlény örökké a Legfelsőbb Úr szerves része, és nagyon bensőséges baráti viszonyban áll Vele. Ám az élőlény hajlamos arra, hogy a Legfelsőbb Úr jóváhagyására fittyet hányva, a természeten való uralkodás reményében önállóan cselekedjék. E hajlama miatt nevezik a Legfelsőbb Úr határenergiájának. Más szóval tehát lehet akár a lelki, akár az anyagi energiában. Amíg az anyagi energia hatása alatt áll, addig a Legfelsőbb Úr a barátjaként mint Felsőlélek mindig vele marad, hogy visszatérítse a lelki energiába. Az Úr ezt szeretné, ám az élőlény parányi függetlenségével visszaélve mindig elutasítja a lehetőséget, hogy a lelki fény jelenlétét élvezze. Amiatt, hogy visszaél a függetlenségével, az anyagi természetben kell küzdenie. Az Úr ezért belülről és kívülről is mindig ellátja tanácsokkal. Kívülről a Bhagavad-gītān keresztül ad utasításokat, belülről pedig megpróbálja meggyőzni az élőlényt arról, hogy az anyagi síkon végzett tettek nem vezetnek igazi boldogsághoz. „Hagyj fel ezekkel, higgy Bennem, s boldog leszel!” – mondja az Úr. Az okos ember tehát, akinek teljes hite van a Paramātmāban, az Istenség Legfelsőbb Személyiségében, elindul az örökkévaló, tudással és gyönyörrel teli élet felé vezető úton.