73. VERS
arjuna uvāca
naṣṭo mohaḥ smṛtir labdhā
tvat-prasādān mayācyuta
sthito ’smi gata-sandehaḥ
kariṣye vacanaṁ tava
arjunaḥ uvāca – Arjuna mondta; naṣṭaḥ – eloszlott; mohaḥ – illúzió; smṛtiḥ – emlékezet; labdhā – visszanyert; tvat-prasādāt – a Te kegyedből; mayā – általam; acyuta – ó, tévedhetetlen Kṛṣṇa; sthitaḥ – helyzetben; asmi – vagyok; gata – távozott; sandehaḥ – minden kétely; kariṣye – végre fogom hajtani; vacanam – a parancsot; tava – Tiéd.
Arjuna így szólt: Kedves Kṛṣṇám, ó, tévedhetetlen, illúzióm most szertefoszlott! Kegyedből visszanyertem emlékezetem, s most szilárd vagyok, kételyektől mentes. Készen állok arra, hogy utasításaid szerint cselekedjem.
MAGYARÁZAT: Az élőlényeknek – akiket most Arjuna képvisel – eredeti természetüknek megfelelően a Legfelsőbb Úr parancsa szerint kell cselekedniük, s fegyelmezniük kell önmagukat. Śrī Caitanya Mahāprabhu kijelentette, hogy az élőlény örök természetéből fakadóan a Legfelsőbb Úr örök szolgája, ám erről az alapvető elvről megfeledkezve az anyagi természet rabjává válik. Ha azonban ismét a Legfelsőbb Úr szolgálatába áll, akkor Isten felszabadult szolgája lesz. Eredeti természetét tekintve szolga: vagy az illuzórikus māyāt, vagy pedig a Legfelsőbb Urat kell szolgálnia. Ha az Úr szolgálata mellett dönt, akkor természetes helyzetében van, ha azonban az illuzórikus, külső energia szolgálatát választja, akkor kétségtelenül az anyagi kötelékekbe bonyolódik. Az élőlény illúziója következtében az anyagi világban szolgál. Kéjes anyagi vágyainak a rabja, mégis a világ urának hiszi magát – ezt hívják illúziónak. Ha felszabadul, ez az illúzió szertefoszlik, ő pedig önszántából meghódol a Legfelsőbb előtt, s az Ő kívánsága szerint cselekszik. A māyā legvégül azzal az illúzióval próbálja meg csapdába csalni az élőlényt, hogy elhiteti vele: ő Isten. Az élőlény többé nem feltételekhez kötött léleknek, hanem Istennek hiszi magát. Olyannyira ostoba, hogy nem ismeri fel: ha Isten lenne, hogyan lehetnének kétségei? Erre egyáltalán nem gondol. Ez tehát az illúzió utolsó csapdája. Az illuzórikus energiából úgy lehet megszabadulni, hogy megértjük, kicsoda Kṛṣṇa, az Istenség Legfelsőbb Személyisége, és beleegyezünk, hogy követjük utasításait.
A moha szó nagyon fontos ebben a versben. Arra utal, ami a tudás ellentéte. Az igazi tudást az a megértés jelenti, hogy minden élőlény az Úr örök szolgája. Az élőlény azonban hajlamos azt hinni, hogy ő nem szolga, hanem az anyagi világ ura, mert az anyagi természetet szeretné irányítani. Ezt hívják illúziónak, melyet az Úr vagy tiszta bhaktája kegyéből lehet eloszlatni. Ha megszabadul az illúziótól, az élőlény elkezdi Kṛṣṇa-tudatos tetteit.
A Kṛṣṇa-tudat azt jelenti, hogy az ember Kṛṣṇa utasításai szerint cselekszik. A feltételekhez kötött lélek, akit a külső anyagi energia illúzióban tart, nem tudja, hogy a mindentudó Legfelsőbb Úr, mindennek a tulajdonosa az igazi Úr. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége azt adhat a bhaktának, amit csak akar. Mindenkinek a barátja, de leginkább a bhaktáit kedveli. Ő az anyagi természet, az élőlények és a kimeríthetetlen idő irányítója, aki minden fenséges jellemvonással és hatalommal azok teljességében rendelkezik. Az Istenség Legfelsőbb Személyisége még magát is oda tudja adni bhaktájának. Aki nem ismeri Őt, az illúzióban van, s nem bhakta lesz, hanem a māyā szolgája. Arjuna azonban, miután végighallgatta a Bhagavad-gītāt az Istenség Legfelsőbb Személyiségétől, megszabadult minden illúziótól. Megértette, hogy Kṛṣṇa nemcsak a barátja, de az Istenség Legfelsőbb Személyisége is. Arjuna tehát valóban megértette, kicsoda Kṛṣṇa. A Bhagavad-gītā tanulmányozásának célja Kṛṣṇa valódi megismerése. Az, aki teljes tudásra tesz szert, meghódol Kṛṣṇa előtt. Amikor Arjuna megértette, hogy Kṛṣṇa terve a túlzott népességnövekedés csökkentése volt, beleegyezett, hogy az Ő vágyát teljesítve harcoljon. Ismét megragadta hát fegyvereit – íját és nyilait –, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségének utasítása szerint megküzdjön az ellenséggel.