9. VERS
sañjaya uvāca
evam uktvā hṛṣīkeśaṁ
guḍākeśaḥ paran-tapaḥ
na yotsya iti govindam
uktvā tūṣṇīṁ babhūva ha
sañjayaḥ uvāca – Sañjaya mondta; evam – így; uktvā – szólva; hṛṣīkeśam – Kṛṣṇához, az érzékek urához; guḍākeśaḥ – Arjuna, a tudatlanság legyőzésének mestere; parantapaḥ – az ellenség fenyítője; na yotsye – nem fogok harcolni; iti – így; govindam – Kṛṣṇának, aki boldoggá teszi az érzékeket; uktvā – mondván; tūṣṇīm – néma; babhūva – lett; ha – minden bizonnyal.
Sañjaya szólt: Így beszélt Arjuna, az ellenség fenyítője, majd e szavakkal fordult Kṛṣṇához: „Govinda, én nem fogok harcolni!” Aztán elhallgatott.
MAGYARÁZAT: Dhṛtarāṣṭra nagyon boldog lehetett, amikor meghallotta, hogy Arjuna a harc helyett el akarja hagyni a csatateret, hogy aztán koldusként tengesse életét. De Sañjaya ismét csalódást okozott neki, amikor tudatta vele, hogy Arjuna képes ellenségei megölésére (parantapaḥ). Arjunát egy időre elöntötte a családja iránt érzett szeretetből fakadó illuzórikus bánat, mint tanítvány azonban meghódolt Kṛṣṇa, a legfelsőbb lelki tanítómester előtt. Ez arra utal, hogy hamarosan megszabadul ettől az alaptalan panaszkodástól, ami a családi ragaszkodás eredménye, s az önmegvalósítás tökéletes tudományában, a Kṛṣṇa-tudatban megvilágosodva biztosan harcolni fog. Ha Kṛṣṇa felvilágosítja Arjunát – aki azután a végsőkig küzd majd –, Dhṛtarāṣṭra öröme szertefoszlik.