14. VERS
sarvataḥ pāṇi-pādaṁ tat
sarvato ’kṣi-śiro-mukham
sarvataḥ śrutimal loke
sarvam āvṛtya tiṣṭhati
sarvataḥ – mindenhol; pāṇi – kezek; pādam – lábak; tat – az; sarvataḥ – mindenhol; akṣi – szemek; śiraḥ – fejek; mukham – arcok; sarvataḥ – mindenhol; śruti-mat – füle van; loke – ebben a világban; sarvam – mindent; āvṛtya – befedve; tiṣṭhati – létezik.
Kezei és lábai, szemei, fejei és arcai mindenhová elérnek, s fülei mindenhol jelen vannak. Áthatva mindent, így létezik a Felsőlélek.
MAGYARÁZAT: Ahogyan a nap létezik végtelen sugarait árasztva, úgy létezik a Felsőlélek, az Istenség Legfelsőbb Személyisége is. Mindent átható formájában létezik, az egyéni élőlények pedig Brahmātól, az első nagy tanítótól kezdve egészen a parányi hangyákig mind Benne élnek. Megszámlálhatatlanul sok fej, láb, kéz és szem, és végtelen számú élőlény létezik. Valamennyi a Felsőlélekben és a Felsőlelken létezik, éppen ezért a Felsőlélek mindent átható. Az egyéni lélek azonban nem mondhatja azt magáról, hogy mindenhol van keze, lába és szeme. Az ő esetében ez nem lehetséges. Ha mégis azt hiszi, hogy csak a tudatlanságnak köszönhetően nincs tudatában annak, hogy kezei és lábai mindenhová elérnek, ám az igazi tudásra szert téve majd eljut erre a szintre, akkor ezzel ellentmond önmagának, hiszen ez azt jelenti, hogy az egyéni lélek nem lehet a legfelsőbb, mert az anyagi természet alárendeltjévé vált. A Legfelsőbb különbözik az egyéni lélektől. A Legfelsőbb Úr képes a karját bármilyen hosszúra kinyújtani, az egyéni lélek viszont nem. A Bhagavad-gītāban azt mondja az Úr, hogy elfogadja a Neki felajánlott virágot, gyümölcsöt vagy egy kevés vizet. Ha Ő olyan távol van, hogyan képes bármit is elfogadni? Ez az Úr mindenható természete: bár messze a Földtől, saját hajlékán él, mégis kinyújthatja kezét, hogy elfogadja az ember felajánlását. Ilyen az Úr hatalma. A Brahma-saṁhitā (5.37) így ír: goloka eva nivasaty akhilātma-bhūtaḥ – Kṛṣṇa örökké kedvteléseinek hódol transzcendentális hajlékán, ugyanakkor mindent átható is. Az egyéni lélek nem állíthatja ugyanezt magáról. Ezért ez a vers a Legfelsőbb Lélekről, az Istenség Személyiségéről, s nem az egyéni lélekről beszél.