3. VERS
sattvānurūpā sarvasya
śraddhā bhavati bhārata
śraddhā-mayo ’yaṁ puruṣo
yo yac-chraddhaḥ sa eva saḥ
sattva-anurūpā – léte szerinti; sarvasya – mindenkinek; śraddhā – a hite; bhavati – lesz; bhārata – ó, Bharata fia; śraddhā – hittel; mayaḥ – teljes; ayam – ez; puruṣaḥ – az élőlény; yaḥ – aki; yat – olyan; śraddhaḥ – hitű; saḥ – így; eva – bizony; saḥ – ő.
Ó, Bharata fia! Az ember egy bizonyos fajta hitet fejleszt ki aszerint, hogy létét a természet mely kötőerői befolyásolják. Úgy mondják, az élőlény hitét a rá jellemző kötőerő határozza meg.
MAGYARÁZAT: Minden ember rendelkezik valamilyen hittel, függetlenül attól, hogy kicsoda, hite azonban természetének megfelelően lehet jó, szenvedélyes vagy tudatlan. E rá jellemző hit fogja aztán meghatározni, hogy milyen emberekkel érintkezik. A tizenötödik fejezet is megerősíti, hogy az élőlény eredetileg a Legfelsőbb Úr töredék szerves része. Eredetileg ezért transzcendentális, és az anyagi természet kötőerői fölött áll, de az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez fűződő viszonyáról megfeledkezve kapcsolatba kerül az anyagi természettel, így élete feltételekhez kötötté válik, s az anyagi természet különféle kötőerőinek hatására kialakul sajátos helyzete. Az ebből eredő nem természetes hit és lét azonban csak anyagi. Az élőlény eredendően nirguṇa, vagyis transzcendentális, annak ellenére, hogy jelenleg anyagi befolyás, valamilyen anyagi életfelfogás hatása alatt áll. Ezért hogy újra életre keltse kapcsolatát a Legfelsőbb Úrral, meg kell tisztulnia az anyagi szennyeződésektől. Ez tehát az egyetlen haza vezető út, amely mentes a félelemtől: a Kṛṣṇa-tudat. Ha valaki Kṛṣṇa-tudatú, akkor minden kétséget kizárva felemelkedhet a tökéletesség szintjére. Ha azonban nem kezdi el ezt az önmegvalósítási folyamatot, akkor biztosan a természet kötőerőinek hatása alatt marad.
Ebben a versben a śraddhā – „hit” – szó különösen fontos. A śraddhā, azaz a hit eredetileg a jóság kötőerejéből származik. Az ember hihet egy félistenben, esetleg egy kitalált istenben vagy valamilyen elképzelt dologban. Az erős hit azt eredményezi, hogy az ember az anyagi jóságban fog cselekedni. Az anyagi, feltételekhez kötött létben egyetlen tett sem tiszta, mindegyik kevert. Egyikre sem a tiszta jóság jellemző. A tiszta jóság transzcendentális, és csakis ezen a szinten lehet megérteni az Istenség Legfelsőbb Személyiségének valódi természetét. Ha az ember hitét nem teljesen a megtisztult jóság jellemzi, akkor azt az anyagi természet bármelyik kötőereje beszennyezheti, s e szennyeződés a szívre is kiterjedhet. A hit tehát aszerint szilárdul meg, hogy az ember szíve az anyagi természet mely kötőerejével áll kapcsolatban. Ha a szív a jóság minőségében van, akkor a hitet is ez a kötőerő jellemzi, ha pedig a szenvedély, esetleg a sötétség és az illúzió jellemző rá, akkor a hit is azoknak a hatása alatt fog állni. Ezért van a világon annyiféle hit, s emiatt van annyiféle vallás. A vallásos hit igazi elve a tiszta jóság szintjén nyilvánul meg, de mivel a szív szennyezett, különféle vallásos elvek léteznek. A hit különféle változatai szerint az imádatnak is különféle fajtái vannak.