7. VERS

MAGYARÁZAT: Azt, aki a Kṛṣṇa-tudat révén a felszabadulás útján halad, minden élőlény kedveli, és ő is kedvel mindenkit. Ez Kṛṣṇa-tudatának köszönhető. Egyetlen élőlényről sem gondolja, hogy Kṛṣṇától különálló, mint ahogyan a fa leveleiről és ágairól sem hiszi, hogy a fától függetlenül léteznek. Tudja jól, hogy a fa gyökerét öntözve a víz eljut minden levélhez és ághoz, a gyomor táplálása pedig automatikusan ellátja energiával az egész testet. Aki Kṛṣṇa-tudatban cselekszik, az mindenkit szolgál, ezért őt mindenki szereti. Tetteivel mindenkit elégedetté tesz, így tudata tiszta. Ennek köszönhetően teljesen ura az elméjének, s így érzékei felett is győzedelmeskedik, és mivel elméje mindig Kṛṣṇába merül, nem áll fenn annak a veszélye, hogy eltávolodik Kṛṣṇától. Az sem valószínű, hogy érzékeit mással foglalja el, mint az Úr szolgálatával. Semmi másról nem akar hallani, csak ami Kṛṣṇával kapcsolatos. Egyedül Neki felajánlott ételt akar fogyasztani, és sohasem akar olyan helyre menni, ami nem áll kapcsolatban Kṛṣṇával. Érzékei tehát fegyelmezettek, s aki uralkodik az érzékein, az nem bánt senkit. Felmerülhet a kérdés: „Akkor miért támadt Arjuna másokra (a csatában)? Talán nem volt Kṛṣṇa-tudatú?” Arjuna csupán látszólag volt támadó, mert (ahogyan a második fejezet ezt már megmagyarázta) a csatatéren összegyűlt harcosok mind folytatják egyéni életüket – a lelket nem lehet elpusztítani. Lelki szempontból így senki sem halt meg a kurukṣetrai csatamezőn, a harcosok csupán öltözéküket cserélték egy másikra, Kṛṣṇa utasítására, aki személyesen jelen volt. A kurukṣetrai csatatéren küzdő Arjuna tehát valójában egyáltalán nem harcolt, mindössze Kṛṣṇa utasításait hajtotta végre teljes Kṛṣṇa-tudatban. Az ilyen embert sohasem kötik meg a tettek visszahatásai.