7. VERS
sarva-bhūtāni kaunteya
prakṛtiṁ yānti māmikām
kalpa-kṣaye punas tāni
kalpādau visṛjāmy aham
sarva-bhūtāni – a teremtett élőlények mind; kaunteya – ó, Kuntī fia; prakṛtim – a természetbe; yānti – behatolnak; māmikām – az Enyémbe; kalpa-kṣaye – a korszak végén; punaḥ – újra; tāni – mindazokat; kalpa-ādau – a korszak kezdetén; visṛjāmi – megteremtem; aham – Én.
Ó, Kuntī fia, a korszak végével minden anyagi megnyilvánulás visszatér az Én természetembe, de a következő korszak hajnalán újra megteremtem őket energiám által.
MAGYARÁZAT: Az anyagi kozmikus megnyilvánulás teremtése, fenntartása és megsemmisülése teljesen az Istenség Személyiségének legfelsőbb akaratától függ. A „korszak végén” kifejezés azt jelenti: Brahmā halálakor. Brahmā száz évig él. Egy napja a mi időszámításunk szerint négymilliárd-háromszázmillió évből áll, s éjszakája is ugyanilyen hosszú. Számára harminc ilyen nap és éjszaka jelent egy hónapot, tizenkét hónap pedig egy évet. Száz év után Brahmā meghal, s ekkor megkezdődik az univerzum megsemmisülése. Ez azt jelenti, hogy a Legfelsőbb Úr kinyilvánított energiáját újra visszavonja magába. Amikor újra szükségessé válik a kozmikus világ teremtése, az is akarata által történik. Bahu syām: „Egy vagyok, mégis sok leszek.” Ez a Védák aforizmája (Chāndogya-upaniṣad 6.2.3). Az Úr kiterjed az anyagi energiába, és így ismét létrejön az egész kozmikus megnyilvánulás.