No edit permissions for Magyar

8. VERS

asatyam apratiṣṭhaṁ te
jagad āhur anīśvaram
aparaspara-sambhūtaṁ
kim anyat kāma-haitukam

asatyam – valótlannak; apratiṣṭham – alap nélkülinek; te – ők; jagat – a kozmikus megnyilvánulást; āhuḥ – mondják; anīśvaram – irányító nélkülinek; aparaspara – ok nélkül; sambhūtam – létrejöttnek; kim anyat – nincs más oka; kāma-haitukam – egyedül a kéjvágy terméke.

Azt mondják, hogy ez a világ valótlan, nincsen alapja, és nincs irányító Istene. Szerintük a nemi vágy hozta létre, s a kéjvágyon kívül nincs más oka.

MAGYARÁZAT: A démonikus emberek szerint ez a világ csak egy álom. Nincsen oka, hatása, irányítója, sem célja – minden valótlan benne. Azt mondják, hogy a kozmikus megnyilvánulás a véletlenszerű anyagi hatások és ellenhatások révén keletkezett. Nem látják be, hogy az anyagi világot Isten teremtette, meghatározott céllal. Megvan a saját elméletük: a világ a véletlenek összjátékából keletkezett, és az embernek nincs semmi oka abban hinnie, hogy Isten áll mögötte. Számukra nincsen különbség a lélek és az anyag között, és nem fogadják el a Legfelsőbb Lelket. Szerintük minden anyag, s az egész kozmosz egy tudattalan anyaghalmaz. Semmi nem létezik, minden megnyilvánulás tudatlan felfogásunk eredménye csupán. Biztosra veszik, hogy a változatosság minden megnyilvánulása a tudatlanság terméke, ahogyan az álom hatása alatt is oly sok, a valóságban nem létező dolgot kitalál az ember, és csak ébredéskor jön rá, hogy mindez csak álom volt. A démonok azt hangoztatják, hogy az élet egy álom, valójában azonban igen ügyesen élvezik ezt az álmot. Így aztán ahelyett, hogy tudásra tennének szert, egyre inkább belemerülnek álomviláguk szövevényeibe. Következtetésük szerint éppen úgy, ahogyan a gyermek is kizárólag a férfi és a nő nemi kapcsolatának eredményeképp jön létre, ez a világ is a lélek nélkül született. Szerintük csupán az anyag kombinációja hozta létre az élőlényt, s a lélek létezésének kérdését fel sem vetik. Az élő világmindenség is így keletkezett a kozmikus megnyilvánulás anyagi kombinációiból, mint ahogyan minden ok nélkül, az izzadságból és a halott testből is élőlények jönnek létre. A megnyilvánulás oka tehát az anyagi természet, más oka nincs, mondják. Nem hisznek Kṛṣṇa szavaiban, aki azt mondja a Bhagavad-gītāban: mayādhyakṣeṇa prakṛtiḥ sūyate sa-carācaram. „Az egész anyagi világ az Én irányításom alatt működik.” Egyszóval a démonok nem rendelkeznek tökéletes tudással a világ teremtéséről, s ezzel kapcsolatban mindegyikük saját elmélettel áll elő. Nem hisznek az írások tanításainak egységes értelmezésében, ezért véleményük szerint nincs különbség az írásokhoz fűzött különféle magyarázatok között.

« Previous Next »