24. VERS
acchedyo ’yam adāhyo ’yam
akledyo ’śoṣya eva ca
nityaḥ sarva-gataḥ sthāṇur
acalo ’yaṁ sanātanaḥ
acchedyaḥ – törhetetlen; ayam – ez a lélek; adāhyaḥ – éghetetlen; ayam – ez a lélek; akledyaḥ – feloldhatatlan; aśoṣyaḥ – nem lehet felszárítani; eva – bizony; ca – és; nityaḥ – örökkévaló; sarva-gataḥ – mindent átható; sthāṇuḥ – állandó; acalaḥ – megingathatatlan; ayam – ez a lélek; sanātanaḥ – örökké ugyanaz.
Az egyéni lélek törhetetlen, feloldhatatlan, és sem megégetni, sem felszárítani nem lehet. Örökkévaló, mindenhol jelen van, változatlan, rendíthetetlen és örökké ugyanaz.
MAGYARÁZAT: A parányi lélek e tulajdonságai mind határozottan bizonyítják, hogy az egyéni lélek örökké a lelki egész atomnyi részecskéje, s az is marad mindig, változatlanul. A monizmus elméletét ebben az esetben nagyon nehéz lenne alkalmazni, mert az egyéni lélek sohasem válik homogén egységgé a lelki egésszel. Miután megszabadul az anyagi szennyeződéstől, az atomnyi lélek – ha arra vágyik – az Istenség Legfelsőbb Személyiségének ragyogó sugárzásába kerülhet mint lélekszikra, a bölcs lelkek azonban a lelki bolygókra mennek, hogy ott az Istenség Személyisége társaságát élvezzék.
A sarva-gataḥ („mindent átható”) szó fontos, hiszen semmi kétség nem férhet hozzá, hogy az élőlények mindenhol jelen vannak Isten teremtésében. Ott vannak a szárazföldön, a vízben, a levegőben, a föld mélyén, sőt a tűzben is. Az az elképzelés, hogy a tűzben az élőlény elpusztul, elfogadhatatlan, hiszen ebből a versből félreérthetetlenül kiderül, hogy a lelket a tűz nem égetheti meg. Éppen ezért még a Napon is kétségtelenül élnek élőlények, az ottani élethez alkalmazkodó testben. Ha a Nap egy lakatlan bolygó volna, a sarva-gata – „mindenhol élő” – szó értelmetlenné válna.