12. VERS
iṣṭān bhogān hi vo devā
dāsyante yajña-bhāvitāḥ
tair dattān apradāyaibhyo
yo bhuṅkte stena eva saḥ
iṣṭān – a kívánt; bhogān – életszükségleteket; hi – bizonyosan; vaḥ – nektek; devāḥ – a félistenek; dāsyante – meg fogják adni; yajña-bhāvitāḥ – az áldozatok végzésétől elégedetten; taiḥ – általuk; dattān – adományokat; apradāya – felajánlás nélkül; ebhyaḥ – a félistenek számára; yaḥ – aki; bhuṅkte – élvezi; stenaḥ – tolvaj; eva – bizonyosan; saḥ – ő.
Ha a különféle életszükségletekről gondoskodó félistenek elégedettek a yajña [áldozat] végzésével, ellátnak majd benneteket mindennel, amire csak szükségetek van. Ám bizonyosan tolvaj az, aki úgy élvezi ezeket az adományokat, hogy nem ajánlja fel őket viszonzásképpen a félisteneknek.
MAGYARÁZAT: A félistenek az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Viṣṇu felhatalmazott ügynökei, akik az ellátásért felelősek, s ezért az előírt yajñák végzésével a kedvükben kell járni. A Védák a különféle félistenek imádatára más és más yajñát írnak elő, ám végső soron minden áldozat az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szól. A félistenek számára yajñát bemutatni azoknak ajánlatos, akik nem képesek megérteni, ki az Istenség Személyisége. A Védák az emberek anyagi tulajdonságainak megfelelően számos különböző típusú yajñát ajánlanak. A félistenek imádatára is ugyanez az elv vonatkozik: az áldozat végrehajtójának tulajdonságai határozzák meg. A húsevőknek például azt ajánlják, hogy Kālī istennőt, az anyagi természet szörnyű formáját imádják, és áldozzanak állatokat neki. Azoknak azonban, akik a jóság kötőerejének hatása alatt állnak, Viṣṇu transzcendentális imádatát javasolják. Végső soron minden yajñának az a célja, hogy fokozatosan a transzcendentális szintre emelje az embert. A közönséges emberek számára legalább a pañca-mahā-yajña nevű öt yajña elvégzése szükséges.
Tudnunk kell, hogy az emberi társadalom létfenntartásához minden szükségesről az Úr megbízott félistenei gondoskodnak – senki sem képes előteremteni azokat. Vegyük például az emberiség táplálékait. Ezek közé tartoznak a jóság kötőerejében lévők számára a gabonafélék, a gyümölcsök, a zöldségfélék, a tej, a cukor stb., a nem vegetáriánusok számára pedig a hús. Az ember egyiknek az előállítására sem képes. Vagy vegyük például a hőt, a fényt, a vizet, a levegőt vagy bármely más létfontosságú dolgot – az emberi társadalom egyiknek az előállítására sem képes. A Legfelsőbb Úr nélkül nem lenne elegendő napfény, holdfény, eső és szél, melyek hiányában senki sem élhet. Egyértelmű tehát, hogy életünk az Úr szolgáltatásaitól függ. Még ipari vállalkozásaink is rengeteg nyersanyagot igényelnek: fémeket, ként, higanyt, mangánt és számos más alapanyagot. Valamennyit az Úr megbízottai szolgáltatják, hogy helyes alkalmazásukkal erőre és egészségre tegyünk szert az önmegvalósítás érdekében, amely az élet végső céljához, az anyagi létért folytatott küzdelemtől való megszabaduláshoz vezet. Ezt az életcélt a yajñák végzésével lehet elérni. Ha megfeledkezünk az emberi élet értelméről, és csupán érzékeink kielégítésére használjuk mindazt, amit az Úr ügynökei adnak, s egyre jobban az anyagi lét útvesztőjébe bonyolódunk, holott a teremtésnek nem ez a célja, akkor bizonyosan tolvajokká válunk, s ezért az anyagi természet törvényei megbüntetnek bennünket. Egy tolvajokból álló társadalom sohasem lehet boldog, mert tagjainak nincs életcélja. A durva anyagi felfogású, materialista tolvajok életének nincs végső célja, egyedül az érzékkielégítés érdekli őket. Azt sem tudják, hogyan kell a yajñákat végrehajtani. Ám az Úr Caitanya bevezette a legkönnyebb yajñát, a saṅkīrtana-yajñát, melyet bárki végezhet e világban, aki elfogadja a Kṛṣṇa-tudat elveit.