29. VERS
prakṛter guṇa-sammūḍhāḥ
sajjante guṇa-karmasu
tān akṛtsna-vido mandān
kṛtsna-vin na vicālayet
prakṛteḥ – az anyagi természetnek; guṇa – a kötőerői által; sammūḍhāḥ – az anyagi azonosítás által megtévesztettek; sajjante – merülnek; guṇa-karmasu – anyagi tettekbe; tān – azokat; akṛtsna-vidaḥ – a csekély tudással rendelkezők; mandān – az önmegvalósítás megértésére lustákat; kṛtsna-vit – aki valódi tudással rendelkezik; na – ne; vicālayet – próbálja megzavarni.
Az ostobák az anyagi természet kötőerőitől megtévesztve anyagi tettekbe merülnek, s azok rabjaivá válnak. Tudatlanságuk következtében tetteik alsóbbrendűek, ám a bölcsnek mégsem szabad megzavarnia őket.
MAGYARÁZAT: A tudatlan emberek tévesen a durvaanyagi tudattal azonosulnak, s mindenféle anyagi címkékben gondolkodnak. Ez a test az anyagi természet ajándéka. Aki túlságosan ragaszkodik a testi tudathoz, azt mandának, lustának nevezik, aki mit sem tud a lélekről. A tudatlanok a testüknek hiszik magukat, ezért a testükkel kapcsolatban állókat rokonaiknak tekintik, az országot, ahol ezt a testet kapták, imádatra méltónak tartják, s azt hiszik, hogy a vallásos szertartások formaságai jelentik a végső célt. Az ilyen anyagi címkékben gondolkodó emberek tetteit a társadalomért végzett munka, a nacionalizmus és az altruizmus jellemzik. E megjelölésektől megtévesztve mindig anyagi síkon tevékenykednek. A lelki önmegvalósítás számukra csupán mítosz, ezért nem is érdekli őket. Azoknak azonban, akik megvilágosodtak a lelki életben, nem szabad megzavarniuk az anyagba merült embereket – jobb, ha csupán csendben végzik tovább saját lelki tevékenységüket. Ezek a megtévesztett emberek néha még olyan magasrendű erkölcsi alapelvekkel is foglalkoznak, mint az erőszaknélküliség és a többi hasonló, anyagi szempontból jótékony tett.
A tudatlanok nem képesek méltányolni a Kṛṣṇa-tudatú tetteket, ezért az Úr Kṛṣṇa arra utasít bennünket, hogy ne zavarjuk őket, ne vesztegessük az időnket fölöslegesen. Az Úr bhaktái azonban még Nála is kegyesebbek, mert megértik szándékát. Emiatt aztán vállalnak minden veszélyt, még azt is, hogy odamennek a tudatlanokhoz, s megpróbálják rávenni őket a Kṛṣṇa-tudatú tettekre, amelyek feltétlenül szükségesek az emberi lény számára.