1. VERS

MAGYARÁZAT: Ebben a versben a Bhagavad-gītā történetéről olvashatunk, amely az ősidőkbe nyúlik vissza, amikor ezt a tudást a Nap bolygóval kezdődően valamennyi bolygó királyi rendje megkapta. A bolygók uralkodóinak legfontosabb feladata az ott élők védelmezése, ezért a királyi rend tagjainak meg kell érteniük a Bhagavad-gītā tudományát, hogy vezetni tudják az embereket, s képesek legyenek megvédelmezni őket attól az anyagi köteléktől, mely a kéjhez köti őket. Az emberi élet arra való, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyiségével örök kapcsolatban álló lelki kultúrát műveljük. Minden állam, minden bolygó vezetőjének kötelessége, hogy ezt a tudást az oktatáson, a kultúrán és a lelki életen keresztül átadja az embereknek. Más szóval tehát minden államfőnek terjesztenie kell a Kṛṣṇa-tudat tudományát, hogy az embereknek javukra válhasson e nagyszerű bölcselet, s az emberi létforma által nyújtott lehetőséget kihasználva sikerrel járjanak útjukon.

A jelen korszakban Vivasvān a napisten, azaz ő a Napnak, a naprendszer valamennyi bolygója eredetének a királya. A Brahma-saṁhitāban (5.52) ez áll:

„Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, Govindát [Kṛṣṇát], az eredeti személyt imádom, akinek utasítására a Nap, minden bolygó királya hatalmas energiát és hőt áraszt! A Nap az Úr szemét képviseli, s az Ő utasítására kering engedelmesen pályáján” – mondta az Úr Brahmā.

A Napon, a bolygók királyán a napisten (jelenleg Vivasvān) uralkodik. Ez a bolygó az, amely minden más bolygót az irányítása alatt tart azáltal, hogy hővel és fénnyel látja el őket. Pályáján az Úr Kṛṣṇa parancsára kering, aki Vivasvānt tette meg első tanítványának, hogy az megértse a Bhagavad-gītā tudományát. Egyszóval a Gītā nem valamiféle spekulatív értekezés, ami a jelentéktelen világi tudósok számára íródott. A tudás alapvető könyve ez, amely emberemlékezet óta létezik.

A Mahābhārata (Śānti-parva 348.51–52) segítségével nyomon követhetjük a Gītā történetét:

„A Legfelsőbbel való kapcsolat eme tudományát Vivasvān a Tretā-yuga kezdetén adta át Manunak. Manu, az emberiség atyja fiát, Ikṣvāku Mahārāját, a Föld királyát és annak a Raghu-dinasztiának az ősatyját oktatta erről, amelyben az Úr Rāmacandra jelent meg.” A Bhagavad-gītā tehát Ikṣvāku Mahārāja ideje óta létezik az emberi társadalomban.

Jelenleg még csak ötezer év telt el a különben négyszázharminckétezer évig tartó Kali-yugából. E yugát a Dvāpara-yuga (nyolcszázezer év) előzte meg, azt pedig a Tretā-yuga (egymillió-kétszázezer év). Ezek alapján Manu körülbelül kétmillió-ötezer évvel ezelőtt beszélte el a Bhagavad-gītāt tanítványának és fiának, Ikṣvāku Mahārājának, a Föld uralkodójának. A jelenkori Manu életének hossza háromszázötmillió-háromszázezer év, amiből már százhúszmillió-négyszázezer eltelt. Tekintve, hogy az Úr Manu születése előtt tanította a Gītāt tanítványának, Vivasvān napistennek, hozzávetőleges számítással megállapíthatjuk, hogy ez minimum százhúszmillió-négyszázezer évvel ezelőtt történt, s az emberi társadalomban mintegy kétmillió éve létezik. Az Úr ismét elbeszélte Arjunának körülbelül ötezer évvel ezelőtt. Ez a Gītā korának hozzávetőleges becslése maga a mű és annak elbeszélője, az Úr Śrī Kṛṣṇa véleménye alapján. Vivasvān, a napisten azért részesült e tanításban, mert ő is kṣatriya, és ő az atyja a tőle származó valamennyi kṣatriyának, a sūrya-vaṁśa kṣatriyáknak. A Bhagavad-gītāt az Istenség Legfelsőbb Személyisége beszélte el, ezért egyenértékű a Védákkal, s így ez a tudás apauruṣeya, vagyis emberfeletti. A védikus utasításokat úgy kell elfogadni, ahogyan vannak, minden emberi átértelmezés nélkül, s ezért a Gītāhoz sem szabad materialista magyarázatot fűzni. Az örökké vitázó világi emberek hiába próbálják saját találgatásaik alapján értelmezni a Bhagavad-gītāt – az nem az igazi Bhagavad-gītā. A Bhagavad-gītāt úgy kell elsajátítanunk a tanítványi láncolattól, ahogy van, s ahogyan azt e vers szerint az Úr elmondta a napistennek, a napisten a fiának, Manunak, Manu pedig az ő fiának, Ikṣvākunak.