14. VERS
na kartṛtvaṁ na karmāṇi
lokasya sṛjati prabhuḥ
na karma-phala-saṁyogaṁ
svabhāvas tu pravartate
na – sohasem; kartṛtvam – tulajdonjogot; na – sem; karmāṇi – tetteket; lokasya – az embereknek; sṛjati – teremt; prabhuḥ – a test városának ura; na – sem; karma-phala – a tettek gyümölcseivel; saṁyogam – kapcsolatot; svabhāvaḥ – az anyagi természet; tu – de; pravartate – végzi.
A megtestesült lélek, teste városának ura nem hoz létre tetteket, nem késztet cselekvésre másokat, és a munka gyümölcseit sem ő teremti meg. Mindezt az anyagi természet kötőerői végzik.
MAGYARÁZAT: Ahogyan a hetedik fejezet majd elmagyarázza, az élőlény a Legfelsőbb Úr egyik energiája vagy természete, de különbözik az anyagtól, amely az Úr másik – alsóbbrendűnek nevezett – természete. A felsőbbrendű természet, az élőlény valamiképpen időtlen idők óta kapcsolatban áll az anyagi természettel. Ideiglenes testhez, anyagi lakhelyhez jut, s ez az oka különböző tetteinek és azok visszahatásainak. A feltételekhez kötöttség atmoszférájában az élőlény szenved a test tetteinek következményeitől, mivel tudatlansága miatt a testtel azonosítja magát. E tudatlanságban végtelen hosszú ideje él, s ez okozza a testi szenvedést és aggodalmakat. Amint az élőlény felülemelkedik a test cselekedetein, rögtön megszabadul a visszahatásoktól is. Míg a test városában tartózkodik, úgy tűnik, hogy ő az ura annak, ám valójában se nem tulajdonosa, se nem irányítója a test tetteinek és azok visszahatásainak – ő csupán küzdelmét vívja létéért az anyagi óceán kellős közepén. A hullámok ide-oda dobálják, s ő tehetetlen velük szemben. A legjobb megoldás az, ha a transzcendentális Kṛṣṇa-tudat által kikerül ebből a vízből. Egyedül ez mentheti őt meg minden bajtól.