6. VERS

MAGYARÁZAT: A sannyāsīknak, vagyis az élet lemondott rendjébe tartozóknak két csoportja van. A māyāvādī sannyāsīk a sāṅkhya filozófiát, a vaiṣṇava sannyāsīk pedig a Vedānta-sūtrák helyes magyarázatát tartalmazó Bhāgavatam filozófiát tanulmányozzák. A māyāvādī sannyāsīk ugyan szintén tanulmányozzák a Vedānta-sūtrákat, de saját magyarázatuk, a Śaṅkarācārya által írt Śārīraka-bhāṣya alapján. A Bhāgavata-iskola tanítványai a pāñcarātrikī előírások szerint az Úr odaadó szolgálatának élnek, és ezért a vaiṣṇava sannyāsīk rendkívül szerteágazó tevékenységet folytatnak az Úr transzcendentális szolgálatában. Nekik semmi közük sincs az anyagi tettekhez, ám az Úr odaadó szolgálatában sokféle tettet végrehajtanak. A sāṅkhyát és a vedāntát tanulmányozó, spekuláló māyāvādī sannyāsīk azonban képtelenek megízlelni az Úr transzcendentális szolgálatát. Tanulmányaik unalmassá válnak számukra, így néha elegük lesz a Brahmanról való spekulálásból, s bár sem a tudásuk, sem a megközelítésmódjuk nem megfelelő, mégis a Bhāgavatamhoz fordulnak. Mindez oda vezet, hogy a Śrīmad-Bhāgavatam tanulmányozása során nehézségekbe ütköznek. Unalmas spekulációjuk és természetellenes, személytelen magyarázataik mind hasznavehetetlenek. Az odaadó szolgálatot végző vaiṣṇava sannyāsīk ellenben boldogok transzcendentális kötelességeik végrehajtása közben, s biztos, hogy végül bejutnak Isten országába. A māyāvādī sannyāsīk néha elbuknak az önmegvalósítás útján, s ismét a filantrópia vagy az altruizmus anyagi tetteibe fognak, amelyek szintén csak materialista tevékenységek. A végkövetkeztetés tehát az, hogy a Kṛṣṇa-tudatban cselekvők helyzete jobb azokénál a sannyāsīkénál, akik azt próbálják kitalálni, hogy mi brahman és mi nem brahman, habár jó néhány élet után ők is Kṛṣṇa-tudatúak lesznek.