9. VERS
kaviṁ purāṇam anuśāsitāram
aṇor aṇīyāṁsam anusmared yaḥ
sarvasya dhātāram acintya-rūpam
āditya-varṇaṁ tamasaḥ parastāt
kavim – a mindent tudóra; purāṇam – a legidősebbre; anuśāsitāram – az irányítóra; aṇoḥ – az atomnál; aṇīyāṁsam – kisebbre; anusmaret – mindig Rám emlékezzen; yaḥ – aki; sarvasya – mindennek; dhātāram – fenntartójára; acintya – felfoghatatlan; rūpam – formájúra; āditya-varṇam – a napként ragyogóra; tamasaḥ – a sötétséghez képest; parastāt – transzcendentálisra.
Az ember úgy meditáljon a Legfelsőbb Személyen, mint olyanon, aki mindentudó, a legősibb, az irányító, kisebb a legkisebbnél, a fenntartója mindennek, minden anyagi érzékelés fölött áll, felfoghatatlan, s mindig személy. Ragyogó Ő, mint a nap, és transzcendentális – túl van ezen az anyagi természeten.
MAGYARÁZAT: Ez a vers arról ír, hogyan gondoljunk a Legfelsőbbre. A legfontosabb, hogy Ő nem személyiség nélküli, s nem valamiféle üresség. Senki sem meditálhat valami személytelenen vagy a semmin – az efféle meditáció rendkívül nehéz. Kṛṣṇára gondolni azonban nagyon könnyű, s ez a vers is ezt ajánlja. Az Úr mindenekelőtt puruṣa, személy – gondolhatunk Rāma és Kṛṣṇa személyére. S akár Rāmára, akár Kṛṣṇára gondol valaki, a Bhagavad-gītānak ez a verse leírja, milyen Ő. Az Úr kavi, ami azt jelenti, hogy ismeri a múltat, a jelent és a jövőt, azaz mindentudó. Mint mindennek az eredete, Ő a legősibb személy; minden Belőle születik. Az univerzum legfelsőbb irányítója, valamint az emberiség fenntartója és tanítója is Ő, s kisebb a legkisebbnél. Az élőlény a haj keresztmetszete átmérőjének tízezred része, ám az Úr felfoghatatlanul olyan parányi, hogy még e kicsiny részecske szívébe is behatol. Ezért mondják Rá, hogy kisebb a legkisebbnél. Legfelsőbbként be tud hatolni az atomba és a legkisebb lény szívébe is, és mint Felsőlélek, irányítani képes őket. Parányi léte ellenére mégis mindent átható, és Ő tart fenn mindent, valamennyi bolygórendszerrel együtt. Gyakran elcsodálkozunk, hogyan lebegnek a hatalmas égitestek az űrben. Ez a vers elmondja, hogy a Legfelsőbb Úr felfoghatatlan energiája révén fenntartja a hatalmas bolygókat és galaxisokat. Ezzel kapcsolatban az acintya („felfoghatatlan”) szó nagyon fontos. Isten energiáját azért nevezik felfoghatatlannak (acintya), mert fölötte áll felfogó- és gondolkodóképességünknek. Ki tudná ezt cáfolni? Az Úr áthatja az egész anyagi világot, és mégis túl van azon. Hogyan foghatnánk fel a lelki világot, ha még az ahhoz képest elenyészően parányi anyagi világ nagyságát sem tudjuk elképzelni? Az acintya szó olyan valamire utal, ami az anyagi világon túl van, s amit érveléssel, logikával és filozófiai spekulációval nem érhetünk el, ami felfoghatatlan. Az okos embernek tehát el kell kerülnie a hiábavaló vitát és spekulációt, s ehelyett el kell fogadnia az olyan szentírásokat, mint a Védák, a Bhagavad-gītā és a Śrīmad-Bhāgavatam, s követnie kell a bennük lefektetett elveket. Ez elvezeti majd a megvilágosodáshoz.