36. VERS
pāpam evāśrayed asmān
hatvaitān ātatāyinaḥ
tasmān nārhā vayaṁ hantuṁ
dhārtarāṣṭrān sa-bāndhavān
sva-janaṁ hi kathaṁ hatvā
sukhinaḥ syāma mādhava
pāpam – a bűn; eva – bizonyosan; āśrayet – száll; asmān – ránk; hatvā – meggyilkolva; etān – mindezeket; ātatāyinaḥ – a támadókat; tasmāt – ezért; na – soha; arhāḥ – megérdemelve; vayam – mi; hantum – ölni; dhārtarāṣṭrān – Dhṛtarāṣṭra fiait; sa-bāndhavān – barátokkal együtt; sva-janam – rokonokat; hi – bizony; katham – hogyan; hatvā – meggyilkolva; sukhinaḥ – boldogok; syāma – leszünk; mādhava – ó, Kṛṣṇa, szerencse istennőjének férje.
A bűn fog hatalmába keríteni bennünket, ha legyilkoljuk e támadókat. Nem helyes hát, ha megöljük Dhṛtarāṣṭra fiait és barátainkat. Mit nyernénk ezzel, ó, Kṛṣṇa, szerencse istennőjének ura, és hogyan lehetnénk boldogok saját rokonaink elpusztítása árán?
MAGYARÁZAT: A védikus előírások szerint hatféle támadó van: 1. aki mérget ad, 2. aki gyújtogat, 3. aki halálos fegyverrel támad, 4. aki ellopja más vagyonát, 5. aki elfoglalja más földjét, 6. aki elrabolja más feleségét. Az efféle agresszorokat azonnal meg kell ölni, s ez nem számít bűnnek. A támadók elpusztítása elfogadható egy közönséges ember részéről, ám Arjuna nem volt az. Tulajdonságai egy szentre vallottak, s ehhez méltóan akart bánni az ellenségeivel is. Az efféle jámbor viselkedés azonban nem illik egy kṣatriyához. Az államban vezető helyet elfoglaló embertől elvárják, hogy szent életű legyen, de ez nem jelenthet gyávaságot. Az Úr Rāma például olyannyira jámbor volt, hogy az emberek még ma is szeretnének az Ő királyságában (a rāma-rājyában) élni, ám sohasem volt gyáva. Rāvaṇa támadónak számított, mert elrabolta Rāma hitvesét, Sītāt, de az Úr Rāmától olyan leckét kapott, amire nincs példa a világ történelmében. Arjuna esetében azonban figyelembe kell vennünk azt is, hogy ellenségei nem közönséges gonosztevők voltak, hanem saját nagyapja, tanára, barátai, fiai, unokái stb. Emiatt Arjuna úgy vélte, nem szabad olyan szigorúan bánnia velük, mint a közönséges ellenséggel. Ezenkívül egy szent embertől elvárják, hogy mindenkinek megbocsásson. Az efféle előírások a szent életűek számára fontosabbak, mint hogy bármely politikai vészhelyzet miatt lemondjanak róluk. Arjuna úgy gondolta, ahelyett, hogy politikai okokból megölné saját rokonait, jobb lenne, ha vallási meggyőződésből, jámbor emberhez méltóan megbocsátana nekik. Nem látta értelmét az ideiglenes testi boldogság kedvéért történő öldöklésnek. Az ebből nyert királyság és élvezet végül is nem tart örökké; miért kockáztassa hát életét és örök üdvösségét azzal, hogy legyilkolja saját rokonait? Ezzel kapcsolatban nagy jelentősége van annak, hogy Arjuna Mādhavának, a szerencse istennője férjének szólítja Kṛṣṇát. Ezzel arra akart rámutatni, hogy Kṛṣṇának a szerencse istennője uraként nem szabad őt olyasmire rávennie, ami végül szerencsétlenséget okoz. Kṛṣṇa azonban soha senkit nem sodor szerencsétlenségbe, legfőképpen pedig híveit nem.