16. VERS
manaḥ-prasādaḥ saumyatvaṁ
maunam ātma-vinigrahaḥ
bhāva-saṁśuddhir ity etat
tapo mānasam ucyate
manaḥ-prasādaḥ – az elme elégedettsége; saumyatvam – egyenes viselkedés másokkal szemben; maunam – komolyság; ātma – önmagunk feletti; vinigrahaḥ – uralom; bhāva – a lét; saṁśuddhiḥ – megtisztítása; iti – így; etat – ez; tapaḥ – a lemondása; mānasam – az elmének; ucyate – úgy mondják.
Az elme fegyelmezését az elégedettség, az egyszerűség, a komolyság, az önfegyelem és a megtisztulás jelenti.
MAGYARÁZAT: Az elme fegyelmezése abból áll, hogy távol tartjuk az érzékkielégítéstől. Az elmét úgy kell szabályoznunk, hogy mindig arra gondoljon, hogyan tehetne jót másokkal. A legjobban a komoly gondolkodás neveli erre az elmét. Nem szabad eltérnünk a Kṛṣṇa-tudattól, s mindig távol kell magunkat tartanunk az érzékkielégítéstől. Természetünk megtisztítása azt jelenti, hogy Kṛṣṇa-tudatúvá válunk. Az elme csak akkor válik elégedetté, ha nem engedjük, hogy az érzékkielégítéssel foglalkozzon, mert minél inkább vágyódik az érzékkielégítésre, annál elégedetlenebb lesz. Korunkban az emberek számtalan módon használják elméjüket feleslegesen az érzékkielégítésre, s így nincs esély rá, hogy az elégedetté váljon. A legjobb, ha elménket a védikus irodalomra, például a purāṇákra és a Mahābhāratára irányítjuk, amelyek olyan történetekkel vannak teli, melyek valóban elégedettséggel töltik el az embert. Mindenki élhet azzal a lehetőséggel, melyet e tudás nyújt, s így megtisztulhat. Az elmének mentesnek kell lennie a kétszínűségtől, s az embernek mindenki jólétén kell fáradoznia. A némaság azt jelenti, hogy az ember csak az önmegvalósításra gondol. Ebben az értelemben az, aki Kṛṣṇa-tudatú, teljesen néma. Az elme irányítása azt jelenti, hogy nem engedjük meg számára az érzékkielégítést. Őszintének kell lennünk minden tettünkben, s ezáltal meg kell tisztítanunk létünket. Ezek jellemzik az elme tevékenységének fegyelmezését.