71. VERS
vihāya kāmān yaḥ sarvān
pumāṁś carati niḥspṛhaḥ
nirmamo nirahaṅkāraḥ
sa śāntim adhigacchati
vihāya – feladva; kāmān – az érzékkielégítés utáni anyagi vágyakat; yaḥ – aki; sarvān – mindet; pumān – az az ember; carati – él; niḥspṛhaḥ – vágyak nélkül; nirmamaḥ – birtoklásvágy nélkül; nirahaṅkāraḥ – hamis ego nélkül; saḥ – ő; śāntim – tökéletes békét; adhigacchati – elér.
Egyedül az éri el az igazi békét, aki megszabadult minden érzékkielégítésre irányuló vágytól, kívánságok nélkül él, megvált minden birtoklásérzettől, s mentes a hamis egótól.
MAGYARÁZAT: Vágyak nélkül élni azt jelenti, hogy az ember nem törekszik az érzékkielégítésre. Az a vágy tehát, hogy valaki Kṛṣṇa-tudatúvá váljon, valójában vágynélküliség. Amikor az ember megérti valódi helyzetét mint Kṛṣṇa örök szolgája, s nem tekinti magát tévesen az anyagi testnek, valamint nem vallja magát jogtalanul semmi tulajdonosának, akkor a Kṛṣṇa-tudat tökéletes szintjére érkezett el. E tökéletes szintre eljutva tudja, hogy mivel Kṛṣṇa a birtokosa mindennek, mindent arra kell használnia, hogy Neki örömet szerezzen. Arjuna saját érzékkielégítésére gondolva nem akart harcolni, ám amikor teljesen Kṛṣṇa-tudatúvá vált, mégis fegyvert fogott, mert Kṛṣṇa ezt kívánta tőle. Saját magáért nem akart harcolni, Kṛṣṇáért azonban ugyanaz az Arjuna minden erejével küzdött. Az az ember a valóban vágyak nélküli, aki Kṛṣṇa kedvét keresi, s nem az, aki természetellenes módon próbálja elűzni vágyait. Az élőlény nem lehet vágyak vagy érzékek nélküli, de változtatnia kell vágyai minőségén. Az anyagi kívánságoktól mentes ember jól tudja, hogy minden Kṛṣṇához tartozik (īśāvāsyam idaṁ sarvam), ezért semmit sem tekint jogtalanul a magáénak. Ez a transzcendentális tudás az önmegvalósításon alapszik, vagyis annak tökéletes felismerésén, hogy az élőlény lelki azonosságában Kṛṣṇa örök, szerves része, s ezért az élőlény örök helyzetében sohasem állhat Kṛṣṇával egyenlő vagy Nála magasabb szinten. E Kṛṣṇa-tudatos felfogás jelenti az igazi béke alapját.