8. VERS
paritrāṇāya sādhūnāṁ
vināśāya ca duṣkṛtām
dharma-saṁsthāpanārthāya
sambhavāmi yuge yuge
paritrāṇāya – felszabadításáért; sādhūnām – a bhaktáknak; vināśāya – megsemmisítéséért; ca – és; duṣkṛtām – a gonoszoknak; dharma – a vallás elveinek; saṁsthāpana-arthāya – visszaállításáért; sambhavāmi – Én megjelenek; yuge – korszakról; yuge – korszakra.
A jámborok felszabadítása, a gonoszok megsemmisítése, valamint a vallás elveinek visszaállítása végett korszakról korszakra megjelenek Én.
MAGYARÁZAT: A Bhagavad-gītā szerint a sādhu (szent ember) szó Kṛṣṇa-tudatú embert jelent. Lehet, hogy kívülről nézve valaki vallástalannak tűnik, ám ha teljes mértékben rendelkezik a Kṛṣṇa-tudatú tulajdonságokkal, akkor tudhatjuk róla, hogy sādhu. A duṣkṛtām szó azokra utal, akik nem törődnek a Kṛṣṇa-tudattal. Ezek a hitetlenek (duṣkṛtām) nagyon ostobák, s az emberiség alját képezik még akkor is, ha a világi műveltség díszében tetszelegnek. A száz százalékosan Kṛṣṇa-tudatban cselekvőt ezzel ellentétben sādhunak tekintik még akkor is, ha nem túlságosan tanult vagy művelt. Ami az ateistákat illeti, a Legfelsőbb Úrnak nem szükséges személyesen megjelennie ahhoz, hogy végezzen velük, mint ahogy Rāvaṇa és Kaṁsa esetében tette. Számtalan ügynöke van erre a célra, akik nagyon jól értenek a démonok megsemmisítéséhez. Az Úr legfőképpen azért jelenik meg, hogy boldoggá tegye tiszta bhaktáit, akiket a démonok örökké zaklatnak. Egy démon még akkor is üldözi a bhaktát, ha az történetesen a saját rokona. Hiraṇyakaśipu például saját fiát, Prahlāda Mahārāját üldözte, és noha Kṛṣṇa anyja (Devakī) Kaṁsa húga volt, mégis számtalan viszontagságon kellett keresztülmennie férjével, Vasudevával együtt csak azért, mert Kṛṣṇa az ő gyermekükként készült megjelenni. Az Úr Kṛṣṇa elsősorban Devakī megmentése, és nem Kaṁsa megölése miatt jelent meg, bár egyidejűleg mindkét feladatnak eleget tett. Ezért mondja ez a vers, hogy az Úr különféle inkarnációiban a bhakták védelmezése és a hitetlen démonok megsemmisítése érdekében száll alá.
Kṛṣṇadāsa Kavirāja Gosvāmī Caitanya-caritāmṛtájában a következő versek (Madhya-līlā 20.263–264) összegzik az inkarnációk alapelveit:
sṛṣṭi-hetu yei mūrti prapañce avatare
sei īśvara-mūrti ‘avatāra’ nāma dhare
māyātīta paravyome sabāra avasthāna
viśve avatari’ dhare ‘avatāra’ nāma
„Az avatāra, az Istenség inkarnációja Isten birodalmából száll alá, hogy megnyilvánuljon az anyagi világban. Az Istenség Személyiségének e sajátos, alászálló formáját inkarnációnak, avatārának hívják. Ezek az inkarnációk a lelki világban, Isten birodalmában élnek, s az anyagi teremtésbe alászállva kapják az avatāra nevet.”
Különféle avatārák vannak: puruṣāvatārák, guṇāvatārák, līlāvatārák, śakty-āveśa avatārák, manvantara-avatārák és yugāvatārák. Valamennyien előre meghatározott időpontban jelennek meg a világegyetem különböző részein, ám minden avatāra kútfeje az Úr Kṛṣṇa, az eredeti Úr. Az Úr Śrī Kṛṣṇa főleg azért jelenik meg, hogy enyhítsen a tiszta bhakták aggodalmain, akik nagyon vágynak látni Őt eredeti vṛndāvanai kedvtelései közben. Ezért a Kṛṣṇa-avatāra elsődleges célja, hogy tiszta bhaktái kedvében járjon.
Az Úr azt mondja, hogy minden korszakban megjelenik, s ez arra utal, hogy a Kali-korszakban is eljön. A Śrīmad-Bhāgavatam szerint a Kali-korszak inkarnációja az Úr Caitanya Mahāprabhu, aki a saṅkīrtana mozgalom (a szent nevek együttes éneklése) által hirdette Kṛṣṇa imádatát, s így terjesztette el a Kṛṣṇa-tudatot egész Indiában. Megjósolta, hogy a saṅkīrtana mozgalom faluról falura, városról városra terjed majd, s a világon mindenhová eljut. A kinyilatkoztatott írások bizalmas részei – az upaniṣadok, a Mahābhārata és a Bhāgavatam – nem közvetlenül, hanem burkoltan írnak az Úr Caitanyáról mint Kṛṣṇának, az Istenség Személyiségének inkarnációjáról. Az Úr Kṛṣṇa bhaktái rendkívül vonzódnak az Úr Caitanya saṅkīrtana mozgalmához. Az Úrnak ez az avatārája nem öli meg a gonosz embereket, hanem indokolatlan kegyéből felszabadítja őket.