21. VERS
yo yo yāṁ yāṁ tanuṁ bhaktaḥ
śraddhayārcitum icchati
tasya tasyācalāṁ śraddhāṁ
tām eva vidadhāmy aham
yaḥ yaḥ – bárki; yām yām – bármit; tanum – egy félisten formáját; bhaktaḥ – hívő; śraddhayā – hittel; arcitum – imádni; icchati – kívánja; tasya tasya – neki; acalām – szilárd; śraddhām – hitet; tām – azt; eva – biztosan; vidadhāmi – adok; aham – Én.
Felsőlélekként mindenki szívében ott lakozom. Amint valaki egy félistent kíván imádni, Én megszilárdítom hitét, hogy átadhassa magát annak az istenségnek.
MAGYARÁZAT: Isten függetlenséget adott mindenkinek, ezért ha valaki az anyagi élvezetre vágyik, és őszintén az anyagi világ félisteneihez fordul, hogy teljesítsék óhaját, akkor a Legfelsőbb Úr, aki Felsőlélekként mindenki szívében jelen van, megérti vágyát, s biztosítja számára a lehetőséget az anyagi élvezetre. Ő minden élőlény legfelsőbb atyja, ezért nem korlátozza függetlenségüket, hanem minden lehetőséget megad nekik, hogy anyagi vágyaik teljesülhessenek. Felmerülhet a kérdés, miért ad meg a mindenható Isten minden lehetőséget az élőlényeknek az anyagi világ élvezetére, ha ezzel az illuzórikus energia csapdájába engedi esni őket. A válasz az, hogy ha a Legfelsőbb Úr mint Felsőlélek nem adna esélyt minderre, nem beszélhetnénk függetlenségről. Így aztán mindenkinek teljes függetlenséget biztosít – mindenki azt tesz, amit akar –, ám végső utasítását megtaláljuk a Bhagavad-gītāban: hagyjunk fel minden más elfoglaltsággal, és teljesen hódoljunk meg Neki. Ez az, ami boldoggá teszi majd az embert.
A félistenek és az élőlények egyaránt az Istenség Legfelsőbb Személyisége akaratától függenek. Az élőlény akarata önmagában nem elegendő a félisten imádatához, s a Legfelsőbb beleegyezése nélkül egyetlen félisten sem adhat áldást. Ahogyan a mondás tartja, még egy fűszál sem mozdulhat az Istenség Legfelsőbb Személyiségének akarata nélkül. Az anyagi világban szenvedők a védikus irodalom tanácsát megfogadva általában a félistenekhez fordulnak. A valamilyen anyagi dologra vágyakozó ember imádhatja azt a bizonyos félistent, aki teljesíteni tudja vágyait. A beteg embernek például a napisten imádatát javasolják. A műveltségre vágyó a tudás istennőjét, Sarasvatīt imádhatja, annak pedig, aki szép feleségre vágyik, Umā istennőt, az Úr Śiva hitvesét kell imádnia. A śāstrák (a védikus szentírások) tehát a különféle félistenek imádásának különböző módjait javasolják. S ha egy élőlény egy bizonyos anyagi lehetőséget akar élvezni, az Úr erős vágyat ad neki, hogy félistenétől megkaphassa, amit akar, s így valóban elnyeri az áldást. Az az odaadó hozzáállás, mellyel az élőlény a kiválasztott félisten felé fordul, szintén a Legfelsőbb Úrnak köszönhető. A félistenek képtelenek ilyen vonzódást kelteni az élőlényekben, de mivel Kṛṣṇa a Legfelsőbb Úr, a minden élőlény szívében jelen lévő Felsőlélek, Ő ösztönzi az embert egy bizonyos félisten imádatára. A félistenek tulajdonképpen a Legfelsőbb Úr univerzális testének részei, következésképp nem függetlenek. A védikus irodalomban ez áll: „Az Istenség Legfelsőbb Személyisége Felsőlélekként az adott félisten szívében is jelen van, ezért a félistenen keresztül Ő gondoskodik az élőlény vágyainak teljesítéséről. Ám a félistenek és az élőlények egyaránt a Legfelsőbb akaratának engedelmeskednek, s nem függetlenek.”