22. VERS
puruṣaḥ sa paraḥ pārtha
bhaktyā labhyas tv ananyayā
yasyāntaḥ-sthāni bhūtāni
yena sarvam idaṁ tatam
puruṣaḥ – a Legfelsőbb Személyiség; saḥ – Ő; paraḥ – a Legfelsőbb, akinél senki sem hatalmasabb; pārtha – ó, Pṛthā fia; bhaktyā – odaadó szolgálat által; labhyaḥ – elérhető; tu – de; ananyayā – vegyítetlen, kizárólagos; yasya – akinek; antaḥ-sthāni – belül; bhūtāni – ebben az egész anyagi megnyilvánulásban; yena – aki által; sarvam – minden; idam – amit láthatunk; tatam – áthatott.
A mindenkinél hatalmasabb Istenség Legfelsőbb Személyiségét tiszta odaadással lehet elérni. Noha lelki hajlékán tartózkodik, áthat mindent, és Őbenne van minden.
MAGYARÁZAT: Ez a vers félreérthetetlenül kijelenti, hogy a legvégső cél Kṛṣṇa, a Legfelsőbb Személy hajléka, ahonnan nem kell többé visszatérnünk. A Brahma-saṁhitā e legfelső hajlékot ānanda-cinmaya-rasának nevezi, olyan helynek, ahol minden lelki gyönyörrel teljes. Minden változatosságot a lelki boldogság jellemez ott, és semmi sem anyagi. Az a változatosság a Legfelsőbb Istenség lelki kiterjedése, mert minden megnyilvánulás lelki energiából áll, ahogy azt a hetedik fejezet elmagyarázta. Ami ezt az anyagi világot illeti, annak ellenére, hogy az Úr mindig legfelsőbb hajlékán marad, anyagi energiája által mindent áthat. Lelki és anyagi energiái révén tehát mindenhol, az anyagi és a lelki univerzumokban is jelen van. A yasyāntaḥ-sthāni kifejezés azt jelenti, hogy lelki vagy anyagi energiájával Ő tart fenn mindent. Az Úr e két energiája révén mindent áthat.
Ez a vers a bhaktyā szóval egyértelműen arra utal, hogy csakis a bhakti, az odaadó szolgálat által juthat el az ember Kṛṣṇa legfelsőbb hajlékára vagy a megszámlálhatatlan sokaságú Vaikuṇṭha-bolygók egyikére. Egyetlen más módszer sem segíthet a legfelsőbb hajlék elérésében. A Védák (Gopāla-tāpanī-upaniṣad 1.21) szintén írnak a legfelsőbb hajlékról és az Istenség Legfelsőbb Személyiségéről. Eko vaśī sarva-gaḥ kṛṣṇaḥ. Azon a helyen egyetlen Istenség Legfelsőbb Személyisége van, akit Kṛṣṇának hívnak. Ő a legfelsőbb, kegyes Istenség, s noha egyként van ott jelen, millió és millió teljes értékű formába terjeszti ki magát. A Védák az Urat egy fához hasonlítják, ami egy helyben áll, mégis számtalan gyümölcs, virág és levél terem rajta. A Vaikuṇṭha-bolygókon uralkodó teljes értékű kiterjedései négykarúak, s mindegyiket másképpen nevezik: Puruṣottama, Trivikrama, Keśava, Mādhava, Aniruddha, Hṛṣīkeśa, Saṅkarṣaṇa, Pradyumna, Śrīdhara, Vāsudeva, Dāmodara, Janārdana, Nārāyaṇa, Vāmana, Padmanābha és így tovább.
A Brahma-saṁhitā (5.37) szintén megerősíti, hogy bár az Úr mindig legfelsőbb lakhelyén, Goloka-Vṛndāvanán tartózkodik, mégis mindent áthat, hogy minden rendben működjön (goloka eva nivasaty akhilātma-bhūtaḥ). Ahogy a Védák (Śvetāśvatara-upaniṣad 6.8) kijelentik, parāsya śaktir vividhaiva śrūyate / svābhāvikī jñāna-bala-kriyā ca: energiái olyannyira kiterjedtek, hogy hibátlanul, a legnagyobb rendben irányítanak mindent a kozmikus megnyilvánulásban, noha a Legfelsőbb Úr végtelenül távol van.