21. VERS
te taṁ bhuktvā svarga-lokaṁ viśālaṁ
kṣīṇe puṇye martya-lokaṁ viśanti
evaṁ trayī-dharmam anuprapannā
gatāgataṁ kāma-kāmā labhante
te – ők; tam – azt; bhuktvā – élvezve; svarga-lokam – a mennyet; viśālam – hatalmasat; kṣīṇe – kimerítvén; puṇye – jámbor tetteik eredményét; martya-lokam – a halandók földjére; viśanti – visszaesnek; evam – ily módon; trayī – a három Védának; dharmam – törvényeit; anuprapannāḥ – követve; gata-āgatam – születést és halált; kāma-kāmāḥ – érzékkielégítésre vágyva; labhante – elérik.
A mennyei érzéki örömök korlátlan élvezete után, amikor jámbor tetteik eredményei elfogynak, ismét visszatérnek a halandók bolygójára. Így akik a Védák törvényeit követve keresik az érzékkielégítést, azokra csak ismétlődő születés és halál vár.
MAGYARÁZAT: A felsőbb bolygókra eljutó ember hosszabb életet élvez, s ott a körülmények is sokkal kedvezőbbek az érzékkielégítésre. Mindezek ellenére az ember nem maradhat ott örökre. Korábbi jámbor tettei gyümölcseinek elfogyasztása után ismét visszakerül a Földre. Aki nem tesz szert tökéletes tudásra, melyre a Vedānta-sūtra utal (janmādy asya yataḥ), azaz nem érti meg Kṛṣṇát, minden ok okát, az sikertelenül törekszik az élet végső céljának elérésére, s így abba a körfolyamatba kényszerül, amely óriáskerékként hol a felsőbb, hol ismét az alsóbb bolygókra juttatja el. Ennek az a magyarázata, hogy az ember ahelyett, hogy a lelki világba jutna, ahonnan a visszatérés veszélye nem fenyegeti többé, a születés és halál körforgásában vándorol az alsóbb és felsőbb bolygókon. Jobban tesszük, ha a lelki világot választjuk, ahol örökkévaló, tudással és boldogsággal teljes létet élvezhetünk, s ahonnan soha nem kell már visszatérnünk ebbe a szenvedésekkel teli anyagi létbe.