51. VERS
arjuna uvāca
dṛṣṭvedaṁ mānuṣaṁ rūpaṁ
tava saumyaṁ janārdana
idānīm asmi saṁvṛttaḥ
sa-cetāḥ prakṛtiṁ gataḥ
arjunaḥ uvāca – Arjuna mondta; dṛṣṭvā – látván; idam – ezt; mānuṣam – emberi; rūpam – formát; tava – Tiédet; saumyam – nagyon gyönyörűt; janārdana – ó, ellenség fenyítője; idānīm – most; asmi – vagyok; saṁvṛttaḥ – helyreállt; sa-cetāḥ – tudatú; prakṛtim – saját természetemhez; gataḥ – visszatért.
Amikor Arjuna megpillantotta Kṛṣṇát eredeti formájában, így szólt: Ó, Janārdana! Emberhez hasonló, gyönyörű formád láttán elmém megnyugodott, s lelkiállapotom újra a régi.
MAGYARÁZAT: Ebben a versben a mānuṣaṁ rūpam szavak egyértelműen azt jelzik, hogy az Istenség Legfelsőbb Személyisége eredetileg kétkarú. Akik Kṛṣṇát közönséges embernek tartják és kigúnyolják, azok nincsenek tisztában isteni természetével. Ha Kṛṣṇa egy közönséges emberi lény lenne, hogyan tudná megmutatni a kozmikus formát, majd újra megjelenni négykarú Nārāyaṇa-formájában? A Bhagavad-gītā nagyon világosan kijelenti, hogy aki közönséges embernek véli Kṛṣṇát, s félrevezeti az olvasót, mondván, hogy nem Kṛṣṇa, hanem a Benne lévő személytelen Brahman beszél, az a legnagyobb igazságtalanságot követi el. Kṛṣṇa valóban megmutatta kozmikus formáját és a négykarú Viṣṇu-formát. Hogyan lehetne hát közönséges ember? A tiszta bhaktát nem tévesztik meg a Bhagavad-gītāhoz írt félrevezető magyarázatok, mert mindent tud. A Bhagavad-gītā eredeti versei olyan világosak, mint a nap, ezért az ostoba magyarázók lámpafényére nincs szükség.