12. VERS
yuktaḥ karma-phalaṁ tyaktvā
śāntim āpnoti naiṣṭhikīm
ayuktaḥ kāma-kāreṇa
phale sakto nibadhyate
yuktaḥ – aki odaadó szolgálatot végez; karma-phalam – minden tett gyümölcséről; tyaktvā – lemondva; śāntim – békét; āpnoti – elér; naiṣṭhikīm – tökéletest; ayuktaḥ – aki nem Kṛṣṇa-tudatú; kāma-kāreṇa – a tett eredményének élvezete miatt; phale – az eredményben; saktaḥ – ragaszkodó; nibadhyate – belebonyolódik.
A rendíthetetlenül odaadó lélek tökéletes békét ér el, mert minden tette eredményét Nekem ajánlja fel. De aki nem él harmóniában Istennel, s munkája gyümölcseire sóvárog, azt megkötik tettei.
MAGYARÁZAT: Egy Kṛṣṇa-tudatban és egy testi tudatban élő ember között az a különbség, hogy az előbbi Kṛṣṇához ragaszkodik, míg az utóbbi tettei eredményeihez. Aki Kṛṣṇához ragaszkodik, s egyedül Érte dolgozik, az bizonyosan felszabadult lélek, aki nem aggódik tettei eredményei miatt. A Bhāgavatam a munka eredménye utáni vágyat azzal magyarázza, hogy az ember a kettősségek jellemezte felfogásban cselekszik, azaz anélkül, hogy ismerné az Abszolút Igazságot. A Legfelsőbb Abszolút Igazság Kṛṣṇa, az Istenség Személyisége. A Kṛṣṇa-tudatban nincs kettősség. Minden, ami létezik, Kṛṣṇa energiájának terméke, és Kṛṣṇa tökéletesen jó. A Kṛṣṇa-tudatban végzett tettek így abszolútak, transzcendentálisak, és nincsenek anyagi következményeik. Éppen ezért a Kṛṣṇa-tudatú embert béke tölti el, míg az, aki az érzékkielégítés vágyával csupán a nyereségre törekszik, nem lelhet nyugalmat. Ez a Kṛṣṇa-tudat titka. Teljes tudatában lenni annak, hogy Kṛṣṇán kívül nem létezik semmi, a béke és a félelemnélküliség síkja.