12. VERS
moghāśā mogha-karmāṇo
mogha-jñānā vicetasaḥ
rākṣasīm āsurīṁ caiva
prakṛtiṁ mohinīṁ śritāḥ
mogha-āśāḥ – azok, akiknek reményei meghiúsultak; mogha-karmāṇaḥ – azok, akiknek gyümölcsöző cselekedeteik meghiúsultak; mogha-jñānāḥ – azok, akik kudarcot vallottak a tudás terén; vicetasaḥ – a megzavarodottak; rākṣasīm – a démoni; āsurīm – ateista; ca – és; eva – bizony; prakṛtim – természetnél; mohinīm – megtévesztőnél; śritāḥ – menedéket keresve.
Ezek a megzavarodott emberek a démoni és ateista nézetekhez vonzódnak. Ebben az illuzórikus állapotban a felszabaduláshoz, a gyümölcsöző tettekhez és a tudomány műveléséhez fűzött összes reményük meghiúsul.
MAGYARÁZAT: Sok hívő van, aki csupán színleli, hogy Kṛṣṇa-tudatú és odaadó szolgálatot végez, ám a valóságban nem hiszi tiszta szívből, hogy az Abszolút Igazság az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Kṛṣṇa. Az ilyen emberek sohasem fogják az odaadó szolgálat gyümölcsét megízlelni, és sohasem térhetnek haza Istenhez. A gyümölcsöző jámbor cselekedeteket végzők – akik végső soron arra vágynak, hogy megszabaduljanak az anyagi kötelékektől – sem lesznek soha sikeresek, mert gúnyt űznek az Istenség Legfelsőbb Személyiségéből, Kṛṣṇából. A Kṛṣṇát kigúnyolókról tehát tudnunk kell, hogy démonikusak és ateisták. A Bhagavad-gītā hetedik fejezete szerint az ilyen démonikus bűnösök sohasem hódolnak meg Kṛṣṇának. Elmebeli spekulációval akarják elérni az Abszolút Igazságot, ezért arra a téves következtetésre jutnak, hogy a közönséges élőlény és Kṛṣṇa egy és ugyanaz. E téves meggyőződésre alapozva úgy vélik, hogy bár az emberek testét pillanatnyilag befedi az anyagi természet, a felszabadulás után azonnal megszűnik minden különbség Isten és őközöttük. Kísérletük, hogy eggyé váljanak Kṛṣṇával, illuzórikus, ezért kudarccal fog végződni. Mint ahogy ez a vers is rámutat, a lelki tudásra ateista és démoni módszerekkel törekvők erőfeszítése mindig meddő marad. Ezek az emberek mindig kudarcot vallanak, ha megpróbálják elsajátítani a védikus irodalom, például a Vedānta-sūtra és az upaniṣadok tudományát.
Kṛṣṇát, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét közönséges embernek tekinteni tehát nagy sértés. Akik így tesznek, azok minden bizonnyal az illúzió rabjai, mert képtelenek megérteni Kṛṣṇa örökkévaló formáját. A Bṛhad-viṣṇu-smṛti félreérthetetlenül kijelenti:
yo vetti bhautikaṁ dehaṁ
kṛṣṇasya paramātmanaḥ
sa sarvasmād bahiṣ-kāryaḥ
śrauta-smārta-vidhānataḥ
mukhaṁ tasyāvalokyāpi
sa-celaṁ snānam ācaret
„Annak az embernek, aki Kṛṣṇa testét anyaginak tekinti, tilos a śrutiban és a smṛtiben leírt rítusokat és szertartásokat végeznie. Ha pedig valaki véletlenül megpillantja egy ilyen ember arcát, annak azonnal meg kell fürödnie a Gangeszben, hogy megtisztuljon a fertőzéstől.” Az emberek azért űznek gúnyt Kṛṣṇából, az Istenség Legfelsőbb Személyiségéből, mert irigyek Rá. Rájuk kétségtelenül az vár, hogy ateista és démoni fajokban kell újra és újra megszületniük. Igazi tudásukat örökre illúzió fedi be, s így lassanként a teremtés legsötétebb régióiba süllyednek.