35. VERS
yayā svapnaṁ bhayaṁ śokaṁ
viṣādaṁ madam eva ca
na vimuñcati durmedhā
dhṛtiḥ sā pārtha tāmasī
yayā – ami által; svapnam – álmot; bhayam – félelmet; śokam – bánatot; viṣādam – mogorvaságot; madam – illúziót; eva – bizony; ca – is; na – sohasem; vimuñcati – elengedi; durmedhā – ostoba; dhṛtiḥ – eltökéltség; sā – az; pārtha – ó, Pṛthā fia; tāmasī – a tudatlanság kötőerejében lévő.
Az az ostoba eltökéltség pedig, ó, Pṛthā fia, amely nem képes túljutni az álmon, a félelmen, a bánkódáson, a mogorvaságon és az illúzión, a tudatlanság kötőerejébe tartozik.
MAGYARÁZAT: Ebből nem szabad arra következtetnünk, hogy a jóság kötőerejében nem álmodik az ember. Az ebben a versben említett „álom” a túl sok alvásra utal. Az álom természetes, és mindig jelen van, a jóság, a szenvedély és a tudatlanság kötőerejében egyaránt. Aki képtelen elkerülni a felesleges alvást, az anyagi dolgok élvezetéből származó büszkeséget, aki mindig az anyagi világ fölötti uralomról ábrándozik, s akinek egész élete, elméje és érzékei e körül forognak, annak eltökéltsége a tudatlanság kötőerejébe tartozik.