3. VERS

MAGYARÁZAT: Az embereknek számos típusa létezik, és sok ezer ember közül talán egy akad, akit érdekel annyira a transzcendentális önmegvalósítás, hogy megpróbálja megérteni, mi az én, mi a test, és mi az Abszolút Igazság. Az emberek általában csak állatias hajlamaik kielégítésével foglalkoznak – az evéssel, az alvással, a védekezéssel és a nemi élettel –, s nagyon ritka az, akit a transzcendentális tudás érdekel. A Gītā első hat fejezete azoknak szól, akiket érdekel a transzcendentális tudás, az önvaló és a Felsőlélek megismerése, az önmegvalósítás folyamata a jñāna-yogán, a dhyāna-yogán, valamint az önvaló és az anyag különbözőségének megállapításán keresztül. Kṛṣṇát azonban csak azok ismerhetik meg, akik Kṛṣṇa-tudatúak. A többi transzcendentalista csak a személytelen Brahmant illető tudatosságra tehet szert, mert ez könnyebb, mint Kṛṣṇa megismerése. Kṛṣṇa a Legfelsőbb Személy, de ugyanakkor túl van a Brahmanról és a Paramātmāról szóló tudáson. A yogīk és a jñānīk zavarban vannak, amikor megpróbálják megérteni Kṛṣṇát. Noha Śrīpāda Śaṅkarācārya, a legkiválóbb imperszonalista a Gītāhoz fűzött magyarázatában elfogadta, hogy Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége, követői nem ismerik el ugyanezt Kṛṣṇáról, hiszen Őt még annak is nagyon nehéz megértenie, aki már eljutott a személytelen Brahmant illető transzcendentális tudatosságig.

Kṛṣṇa az Istenség Legfelsőbb Személyisége, minden ok oka, az eredeti Úr, Govinda. Īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ sac-cid-ānanda-vigrahaḥ / anādir ādir govindaḥ sarva-kāraṇa-kāraṇam. Az abhakták számára nagyon nehéz feladat megismerni Őt. Az ilyen emberek kijelentik, hogy a bhakti, vagyis az odaadó szolgálat útja nagyon könnyű, mégsem képesek követni. Ha a bhakti útja olyan könnyű, mint ahogyan azt az abhakták állítják, akkor ők miért választják a nehezebb utat? Valójában a bhakti útja nem könnyű. Lehet, hogy az az út, melyet az igazi bhaktiról mit sem tudó, semmilyen hiteles felhatalmazással nem rendelkező emberek járnak és bhaktinak neveznek, könnyű, ám az ilyen spekuláló tudósok és filozófusok kudarcot vallanak, ha a szabályok és előírások szerint kell haladniuk az igazi bhakti ösvényén. Śrīla Rūpa Gosvāmī Bhakti-rasāmṛta-sindhu című művében (1.2.101) így ír:

„Ha valaki úgy szolgálja odaadóan az Urat, hogy közben nem veszi figyelembe a védikus írásokat, például az upaniṣadokat, a purāṇákat és a Nārada-pañcarātrát, csupán fölösleges zavart okoz a társadalomban.”

A Brahman-tudatosságra szert tett imperszonalista vagy a Paramātmā-tudatosságot elért yogī képtelen megérteni Kṛṣṇát, az Istenség Legfelsőbb Személyiségét Yaśodā anya gyermekeként vagy Arjuna kocsihajtójaként. Néha még a nagy félistenek is zavarban vannak Kṛṣṇát illetően (muhyanti yatsūrayaḥ). Māṁ tu veda na kaścana: „Senki sem ismer Engem igazán” – mondja az Úr. S ha valaki ismeri Őt: sa mahātmā su-durlabhaḥ – „Az ilyen nagy lélek nagyon ritka.” Mindaddig, amíg az ember nem végez odaadó szolgálatot az Úrnak, legyen akármilyen nagy tudós vagy filozófus, nem ismerheti meg Őt úgy, ahogy van, a maga valójában (tattvataḥ). Egyedül a tiszta bhakták tudhatnak valamennyit Kṛṣṇa felfoghatatlan, transzcendentális természetéről – arról, hogy Ő minden ok oka, mindenható, fenséges, gazdag, híres, erős, bölcs és semmihez nem ragaszkodó –, mert Kṛṣṇa nagy jóakarattal fordul feléjük. Ő a Brahman-tudatosság utolsó lépcsőfoka, akit csakis bhaktái érthetnek meg teljes valójában. A Bhakti-rasāmṛta-sindhuban (1.2.234) éppen ezért ez áll:

„Tompa anyagi érzékeivel senki sem értheti meg Kṛṣṇát, Ő azonban felfedi magát bhaktái előtt, mert nagyon elégedett transzcendentális szerető szolgálatukkal.”