14. VERS
satataṁ kīrtayanto māṁ
yatantaś ca dṛḍha-vratāḥ
namasyantaś ca māṁ bhaktyā
nitya-yuktā upāsate
satatam – mindig; kīrtayantaḥ – énekelve; mām – Rólam; yatantaḥ – teljes igyekezettel; ca – is; dṛḍha-vratāḥ – elszántsággal; namasyantaḥ – hódolatot ajánlva; ca – és; mām – Nekem; bhaktyā – odaadással; nitya-yuktāḥ – örökké végezve; upāsate – imádatot.
Ezek a nagy lelkek állandóan az Én dicsőségemet zengik, nagy elszántsággal igyekeznek, s leborulva Előttem szüntelenül odaadóan imádnak Engem.
MAGYARÁZAT: A mahātmā címmel nem lehet egy közönséges embert felruházni. Ez a vers leírja a nagy lélek jellemzőit: egy mahātmā mindig a Legfelsőbb Úr, Kṛṣṇa, az Istenség Személyisége dicsőségét zengi. Semmi mást nem tesz, mint állandóan az Urat dicsőíti, tehát nem imperszonalista. Ha dicsőítésről van szó, a Legfelsőbb Urat kell dicsőítenünk, valamint szent nevét, örökkévaló formáját, transzcendentális tulajdonságait és rendkívüli kedvteléseit. Ezeket kell dicsőíteni, s a mahātmā ezért ragaszkodik az Istenség Legfelsőbb Személyiségéhez.
A Bhagavad-gītā nem nevezi mahātmānak a Legfelsőbb Úr személytelen arculatához, a brahmajyotihoz vonzódó embert. Róla egészen mást ír a következő vers. A Śrīmad-Bhāgavatam szerint egy mahātmā mindig az odaadó szolgálat különféle tevékenységeibe merül, s nem egy félistenről vagy emberről, hanem Viṣṇuról hall és énekel. Ezt jelenti az odaadás: śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ és smaraṇam, emlékezni Őrá. Az ilyen mahātmā rendíthetetlen elhatározásában, hogy végül elnyerje a Legfelsőbb Úr társaságát az öt transzcendentális rasa valamelyikében. Ennek érdekében tetteit, gondolatait, testét és szavait, azaz mindenét a Legfelsőbb Úr, Śrī Kṛṣṇa szolgálatába állítja. Ezt hívják tökéletes Kṛṣṇa-tudatnak.
Az odaadó szolgálatban vannak bizonyos tettek, melyeket feltétlenül végre kell hajtani. Ide sorolható a böjtölés bizonyos napokon, például a telő és a fogyó hold tizenegyedik napján, ekādasīn, vagy az Úr megjelenési napján. Ezeket a szabályokat és előírásokat a nagy ācāryák ajánlják azok számára, akik valóban szeretnék elnyerni az Istenség Legfelsőbb Személyisége társaságát a transzcendentális világban. A mahātmāk, a nagy lelkek szigorúan betartják e szabályokat és előírásokat, s ezért kétségtelenül elérik a kívánt eredményt.
Mint ahogyan e fejezet második verse írta, az odaadó szolgálat nemcsak könnyű, de örömteli is. Az embernek nem szükséges szigorú vezeklést és önmegtartóztatást vállalnia. A hozzáértő lelki tanítómester vezetése alatt az odaadó szolgálatot ebben az életében bármilyen helyzetben gyakorolhatja: házasemberként, sannyāsīként vagy brahmacārīként egyaránt. Életkörülményeitől függetlenül bárhol, a világ bármelyik részén odaadással szolgálhatja az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, s ezáltal igazi mahātmāvá, nagy lélekké válhat.