19. VERS
tasmād asaktaḥ satataṁ
kāryaṁ karma samācara
asakto hy ācaran karma
param āpnoti pūruṣaḥ
tasmāt – ezért; asaktaḥ – ragaszkodás nélkül; satatam – örökké; kāryam – kötelességként; karma – a munkát; samācara – hajtsd végre; asaktaḥ – ragaszkodás nélkül; hi – bizony; ācaran – végezvén; karma – a munkát; param – a Legfelsőbbet; āpnoti – eléri; pūruṣaḥ – az ember.
Ezért az embernek kötelességből kell cselekednie, anélkül, hogy tettei gyümölcseire vágyna, mert aki vonzódás nélkül cselekszik, az eléri a Legfelsőbbet.
MAGYARÁZAT: A bhakták számára az Istenség Személyisége a Legfelsőbb, míg az imperszonalisták számára a felszabadulás. Aki megfelelő irányítással Kṛṣṇáért, azaz Kṛṣṇa-tudatban cselekszik, s nem vonzódik munkája eredményéhez, az kétségtelenül az élet legfőbb céljának elérése felé halad. Arjuna azt az utasítást kapta, hogy harcoljon a kurukṣetrai csatában Kṛṣṇa érdekeiért, mert ez az Ő kívánsága. Jó embernek lenni vagy távol maradni az erőszaktól személyes ragaszkodásból is lehet, míg a Legfelsőbb kedvéért végzett tett azt jelenti, hogy az ember nem ragaszkodik az eredményhez. Ez a tökéletes cselekvés legmagasabb szintje, s az Istenség Legfelsőbb Személyisége, Śrī Kṛṣṇa ezt ajánlja.
A védikus szertartásokat – többek között az előírt áldozatokat – azért hajtja végre az ember, hogy megtisztuljon az érzékkielégítés során végzett istentelen cselekedetek hatásától. Ám a Kṛṣṇa-tudatban elkövetett tettek transzcendentálisak, s fölötte állnak a jó vagy rossz cselekedetek visszahatásainak. A Kṛṣṇa-tudatú ember nem ragaszkodik tettei eredményéhez, hanem egyedül Kṛṣṇa kedvéért cselekszik. Számtalanféle tettet végrehajt, ám teljesen mentes a ragaszkodástól.