42. VERS
indriyāṇi parāṇy āhur
indriyebhyaḥ paraṁ manaḥ
manasas tu parā buddhir
yo buddheḥ paratas tu saḥ
indriyāṇi – az érzékeket; parāṇi – magasabb rendűnek; āhuḥ – mondják; indriyebhyaḥ – az érzékeknél; param – magasabb rendű; manaḥ – az elme; manasaḥ – az elménél; tu – szintén; parā – magasabb rendű; buddhiḥ – az értelem; yaḥ – aki; buddheḥ – az értelemnél; parataḥ – magasabb rendű; tu – de; saḥ – ő.
A cselekvő érzékszervek magasabb rendűek a tompa anyagnál, az elme az érzékeknél, az értelem az elménél, de ő [a lélek] még az értelemnél is magasabb rendű.
MAGYARÁZAT: A kéjvágy tettei az érzékeken keresztül nyilvánulnak meg számtalan formában. A kéjvágy a testen belül tanyázik, s az érzékek a kivezető nyílásai. Az érzékek tehát magasabb rendűek a test egészénél. A felsőbbrendű tudatban, vagyis a Kṛṣṇa-tudatban élők nem használják ezeket a kijáratokat. A Kṛṣṇa-tudatban a lélek közvetlen kapcsolatot teremt az Istenség Legfelsőbb Személyiségével, így – amint ez a vers is írja – a test különféle funkcióinak hierarchiájában a Legfelsőbb Lélek áll legfelül. A test cselekedete az érzékek működését jelenti, így az érzékek leállítása valamennyi testi tevékenység megszűnésével jár. Mivel azonban az elme aktív, még akkor is cselekszik, ha a test nyugalomban, tétlen állapotban van. Ez történik az álom során is. Ám az értelem döntése felette áll az elmének, afölött pedig maga a lélek áll. Ha tehát a lélek közvetlenül a Legfelsőbbet szolgálja, akkor automatikusan alárendeltjei – az értelem, az elme és az érzékek – is mind Őt szolgálják. A Kaṭha-upaniṣadban egy hasonló verssel találkozhatunk, ami arról szól, hogy az érzékkielégítés tárgyai magasabb rendűek az érzékeknél, az elme pedig az érzéktárgyaknál. Ha tehát az elmét állandóan az Úr közvetlen szolgálatával foglaljuk el, akkor az érzékek sem tudnak mást tenni. Az elmének erről a hozzáállásáról már beszéltünk. Paraṁ dṛṣṭvā nivartate. Ha az elme az Úr transzcendentális szolgálatába merül, lehetetlen, hogy az alacsonyabb rendű hajlamok felülkerekedjenek rajta. A Kaṭha-upaniṣad mahānak, nagynak írja le a lelket. A lélek tehát legfölül, az érzéktárgyak, az érzékek, az elme és az értelem fölött áll, így minden probléma megoldása a lélek eredeti helyzetének közvetlen felismerésében rejlik.
Értelmünkkel meg kell ismernünk a lélek eredeti helyzetét, s aztán elménket örökre a Kṛṣṇa-tudatra kell összpontosítanunk. Ez meg fog oldani minden problémát. A kezdő transzcendentalistának ajánlatos tartózkodnia az érzékek tárgyaitól, emellett azonban elméjét is meg kell erősítenie az értelme segítségével. Ha az ember az értelme segítségével Kṛṣṇa-tudatban foglalja el az elméjét, úgy, hogy teljesen átadja magát az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, akkor az elme is egyre erősebb lesz, s bár az érzékek – mint a kígyók – rendkívül erősek, nem jelentenek majd többet az elme számára kitört fogú mérges kígyóknál. Annak ellenére azonban, hogy a lélek az értelem, az elme és az érzékek ura, amíg a Kṛṣṇával való kapcsolat révén nem erősödik meg a Kṛṣṇa-tudatban, addig az izgatott elme miatt bármikor visszaeshet.