No edit permissions for Magyar

6. VERS

etad-yonīni bhūtāni
sarvāṇīty upadhāraya
ahaṁ kṛtsnasya jagataḥ
prabhavaḥ pralayas tathā

etat – ez a két természet; yonīni – születésük forrása; bhūtāni – a teremtett lényeknek; sarvāṇi – mindnek; iti – így; upadhāraya – tudd meg; aham – Én; kṛtsnasya – a mindent magában foglaló; jagataḥ – világnak; prabhavaḥ – megnyilvánulási forrása; pralayaḥ – megsemmisülése; tathā – úgyszintén.

Minden teremtett lénynek ez a két természet a forrása. Tudd meg, hogy Én vagyok az eredete és a feloszlása minden anyaginak és lelkinek ebben a világban.

MAGYARÁZAT: Minden, ami létezik, az anyag és a lélek terméke. A lélek a teremtés alapja és az anyag teremtője, tehát nem az anyag fejlődésének egy bizonyos szintjén keletkezett. Ellenkezőleg, ez az anyagi világ egyedül a lelki energia révén nyilvánult meg. Az anyagi test fejlődése a benne lévő léleknek tudható be, s a gyermek fokozatosan serdülővé, majd felnőtt emberré válik, mert a felsőbbrendű energia, a szellemi lélek jelen van benne. Éppen így a gigantikus univerzum teljes kozmikus megnyilvánulása is a Felsőlélek, Viṣṇu jelenlétének köszönhetően alakult ki. A lélek és az anyag, melynek kombinációja révén a hatalmas univerzális forma megnyilvánul, eredetileg az Úr két energiája, s ebből következően Ő az eredeti oka mindennek. Az Úr parányi szerves része, az élőlény oka lehet egy hatalmas felhőkarcolónak, egy nagy gyárnak vagy egy nagyvárosnak, ám egy univerzumnak nem. A hatalmas univerzum oka a hatalmas lélek, a Felsőlélek, és Kṛṣṇa, a Legfelsőbb az oka a nagy és a kis léleknek egyaránt. Ő tehát minden ok eredeti oka. Ezt a Kaṭha-upaniṣad (2.2.13) is megerősíti: nityo nityānāṁ cetanaś cetanānām.

« Previous Next »